BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valamit tud a svájci multi: beindította az új ukrán gyárát a világ legnagyobb élelmiszergyártója – a háború kitörése óta nem történt ilyen

A projekt több száz munkahelyet teremt, és jelentős exportkapacitást hoz létre az EU irányába. A háború közepén, mindössze harminc hónappal a beruházás elfogadása után elindult a Nestlé új ukrajnai gyára Volinyban.

A Nestlé elindította az első gyártósort új volinyi üzemében, és ezzel az első nagy nemzetközi vállalat lett, amely a háború kirobbanása után újraindította befagyasztott ukrajnai beruházásait. A döntés nemcsak üzleti, hanem politikai és gazdasági üzenet is: a multinacionális óriás hosszú távon számol Ukrajnával.

nestlé
A háború közepén, mindössze harminc hónappal a beruházás elfogadása után elindult a Nestlé új ukrajnai gyára Volinyban / Fotó: Jens Buttner

A döntés különösen jelentős annak fényében, hogy még 2022-ben a legtöbb üzleti projekt befagyott, a Nestlé azonban a háború közepén is hitt az ország gazdasági jövőjében.

Az üzem építéséről 2022 decemberében határoztak, bár már évekkel korábban megtervezték. Az Epravda szerint az eredeti elképzelés egy exportorientált élelmiszeripari központ létrehozása volt, amely a közeli torcsini Nestlé-gyárral együtt erős regionális termelési bázist alkot.

A megvalósítás mindössze harminc hónapot vett igénybe, ami rendkívüli teljesítmény háborús körülmények között. A beruházás értéke meghaladja a 40 millió svájci frankot.

A gyár zöldmezős beruházásként, teljesen a nulláról épült fel, ami újdonság a Nestlé ukrajnai működésében. Az első gyártósor már működik, több mint 300 munkahelyet hozott létre versenyképes bérekkel, és jelentős adóbevételt biztosít a helyi költségvetésnek. A kapacitás lehetővé teszi, hogy 2025 végéig mintegy 5000 tonna instant tészta készüljön, a következő években pedig további bővítések várhatók.

Hipermodern Nestlé-gyár, karnyújtásnyira a frontvonaltól

Az üzem teljes mértékben automatizált, a dolgozók nem érintkeznek közvetlenül a termékkel, ami magas élelmiszer-biztonsági és minőségi szintet garantál. Az energiaellátásban fontos szerepet kap a fenntarthatóság: a 1300 kilowattos teljesítményű napelemrendszer átlagosan a villamosenergia-igény ötödét fedezi, kedvező időjárás esetén pedig akár a teljes szükségletet is.

A termelés erősen exportorientált, az előállított termékek 75 százaléka az Európai Unió piacaira kerül Maggi márkanév alatt. A gyár kizárólag ukrán alapanyagokra épít: a búza és a napraforgóolaj is hazai forrásból származik, pálmaolaj felhasználása nélkül. A beruházás nemcsak Voliny megye gazdaságát erősíti, hanem erős jelzés a nemzetközi befektetőknek is: Ukrajnában a háború ellenére is van jövője a termelő beruházásoknak.

Reagált a Nestlé magyarországi cégcsoportja a brutális leépítésekre – ez a szomorú valóság, így érintik az elbocsátások a büki gyárat

A Purina márkához köthető üzembe eddig több mint 300 milliárd forintot fektettek be. A Nestlé világszerte 16 ezer dolgozót bocsát el a működés átalakítása során, de a magyarországi központ szerint a büki állateledelgyár továbbra is kiemelt szerepet tölt be a cégcsoporton belül.

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.