A Notino 27 európai piacon van jelen, több mint 30 millió ügyfelet szolgál ki, és a 2024 májusától 2025 áprilisáig tartó pénzügyi évben 1,579 milliárd eurós árbevételt ért el, amely 18 százalékos éves növekedést jelent. A növekedés több mint kétszerese az európai e-kereskedelmi piacnak, amely ugyanebben az időszakban körülbelül 8 százalékkal bővült. A legnagyobb piac továbbra is Lengyelország maradt, amely a teljes árbevétel közel 16 százalékát adta, ezt Csehország követte 12 százalékkal, majd Olaszország 9 százalékkal. Magyarország a teljes forgalom 4 százalékát biztosította.
A legdinamikusabb növekedést Finnország és Írország érte el, az előbbi 56, az utóbbi 39 százalékos éves bővüléssel. „Az első kilenc hónap rendkívül erős volt, az ünnepi szezon azonban már kihívásokat is tartogatott. Karácsony után a stabilizációra összpontosítottunk, amit még a gyors növekedésnél is többre tartunk. Továbbra is a piaci átlag felett növekszünk, és már biztosan tudjuk, hogy a minőségi, fenntartható növekedésbe szeretnénk hosszú távon befektetni” – mondta Zbynek Kocián, a Notino vezérigazgatója.
A 2024-es pénzügyi év egyben az átalakulás időszaka is volt. A vállalat áttekintette 21 éves működése során szerzett tapasztalatait, egyszerűsítette belső struktúráját, és új folyamatokat vezetett be a hosszú távú stabilitás érdekében.
Úgy döntöttünk, hogy a jövőben kevesebb dologra összpontosítunk, de azokat magasabb minőségben valósítjuk meg. Húsz év után új alapokra helyeztük működésünket
– tette hozzá Kocián.
Tomás Hofer, a vállalat logisztikai igazgatója szerint a legnagyobb kihívást a raktárak automatizálása jelenti, hiszen a naponta feldolgozott hatalmas csomagmennyiség miatt ez rendkívül összetett feladat. A vállalat ezért saját belső szakértői csapatokat épít, miközben vezető iparági partnerekkel is együttműködik.
A Notino a 2024-es pénzügyi évben összesen 114 771 511 terméket szállított ki vásárlóinak.
A legforgalmasabb nap a Black Friday, november 29. volt, amikor közel 300 ezer csomagot küldtek ki. A legnépszerűbb kategória továbbra is az illatszerek, amelyek majdnem a teljes forgalom felét tették ki. A kozmetikumok a vásárlások 14 százalékát jelentették, míg a hajápolási termékek közel 20 százalékos éves növekedést értek el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.