BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kész Kína új BYD-gyilkos elektromos autója, hihetetlen az ára: ha megjelenik Magyarországon, mindenki ezt akarja majd – videó

Versenyképes árú új modellel rukkolt elő a Changan. A kínai gyártó Nevo Q05-ös elektromos autóját egyszerre hat változatban mutatták be.

A Changan hivatalosan is bemutatta az új, tisztán elektromos Changan Nevo (Qiyuan) Q05 modelljét a kínai Kantonban rendezett 2025-ös Guangzhou Autószalonon, ahol a kompakt SUV egyből hatféle kivitelben vált elérhetővé – számolt be az E-cars.hu szakportál.

Changan kínai elektromos autó
Kína
A kínai gyártó, a Changan új modellje az európai piacot is meghódíthatja / Fotó: Matthias Balk / DPA / AFP

Az új modell árai 79 900 jüan és 109 900 jüan között alakulnak, ami 3,75 millió forint és 5 millió forint közötti összegnek felelnek meg. A kínai gyártó ebben az árkategóriában egy kifejezetten versenyképes elektromos SUV-t dobott a piacra, amely a csúcsváltozat esetében akár 506 kilométeres hatótávot kínál, a magasabb felszereltségű változatok pedig már a LiDAR-technológiát is tartalmazzák.

A Changan Nevo Q05 megjelenése a márka új, „Digital Smart Wing 2.0” névre keresztelt dizájnfilozófiájára épül. A portál szerint a jármű egyik legfeltűnőbb eleme az orron végigfutó menetfénycsík, amely futurisztikus megjelenést biztosít az autónak. A modell ötféle karosszériaszínben érhető el:

  • Pine Green,
  • Gilt Purple,
  • Moonlight Silver,
  • Cloud Shadow Grey,
  • Brocade White.

A töltőcsatlakozó a sárvédőn kapott helyet, a félig rejtett ajtókilincsek pedig hozzájárulnak a modern kialakításhoz. A Q05 modell 4435 milliméter hosszú, 1855 milliméter széles és 1600 (vagy felszereltségtől függően 1595) milliméter magas, tengelytávja 2735 milliméter.

A hajtáslánc alapja egy elsőkerék-hajtású, 120 kilowattos, vagyis nagyjából 161 lóerős villanymotor. Az egész modellpalettát a CATL lítium-vasfoszfát (LFP) akkumulátoraival szerelték fel, amelyek 405 vagy 506 kilométeres hatótávval rendelhetők. A Q05 támogatja a 3C gyorstöltést, amellyel 15 perc alatt akár 120 kilométer hatótáv is visszatölthető. Az autó végsebessége 160 kilométer per óra.

Kína a semmiből sokkolta Európát: indul a sorozatgyártása az első elektromos autónak, amelybe már forradalmi új akkumulátor kerül – videón a filléres MG4 Anxin Edition

A kínai SAIC MG autómárka november 21-én a kínai Kantonban rendezett Guangzhou Autószalon keretében mutatta be a közönségnek az MG4 Anxin Edition modellt, amely az első, félig szilárd állapotú akkumulátorral felszerelt, sorozatgyártású személygépkocsiként kerül majd a piacra. A modell a SAIC és a QingTao Energy által közösen fejlesztett, mangánalapú lítiumion-akkumulátort használja, amelynek hatótávolsága 530 kilométer.

A CarNewsChina autós szakportál értesülései szerint a jelenlegi MG4-es széria ára 68 800–102 800 jüan (3,5–5 millió forint).

Az MG4 Anxin Edition végleges gyártási változatát még nem mutatták be, azonban az eddigi hírek alapján a külső kialakítása megegyezik az MG4-sorozatéval. Az autó megtartotta a széles karosszériájú hatchback profilját, a Cyberster ihlette első lökhárítót és a megvilágított MG emblémát is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.