Autóbalesetben vesztette életét a legendás játéktervező
Autóbalesetben életét vesztette a Vall of Duty játékok alkotója, Vince Zampella Los Angeles közelében. A videójátéktervező mindössze 55 éves volt és egy Ferrari balesetében vesztette életét.

Mint azt a California Highway Patrol közölte, egyelőre nem tudni mi okozta az autó lesodródását az útnak, ami után az egy betonkorlátnak ütközött vasárnap. A jármű mind a két utasa belehalt a sérüléseibe. Az esetről videó is készült, melyen a tűzpiros Ferrari egy alagútból kiérve csapódik a flnak majd kigyullad. Bár Zampella nagy rajongója volt a gyors autóknak, az interneten fellelhető lista szerint Ferrarija nem volt.
A Call of Duty mellett egy sor másik játék fejlesztésében is részt vett Zampella
A legendás videójáték tervező utolsó sikere az idén megjelent Battlefield 6 volt, mely a franchise legsikeresebb játéka lett, ám továbbra is elmarad Zampella legnagyobb sikerétől, a Call of Dutytól, amit a mai napig több mint 100 millióan játszanak havonta. Zampella egy 2016-os interjúban arról beszélt, hogy
bár arról álmodik, hogy népszerű lesz egy játéka, sosem lehet ilyen méretű sikerre felkészülni.
A karrierjét az 1990-es években kezdő játéktervező 2002-ben társalapítója volt az Infinity Ward stúdiónak és fontos szerepet játszott a Call of Duty 2003-as megjelenésében is. A stúdiót később az Activision szerezte meg, amit Zampella vitatott körülmények között hagyott ott. Ezután hozta létre a Respawn Entertainment stúdiót 2010-ben, amit az Electronic Arts vásárolt meg 2017-ben – idézi fel az Insider Paper.
Utóbbinál kapta meg feladatként Zampella a Battlefield sorozat újraélesztését, ami a jelek szerint sikeresen abszolvált. A játéktervező halálát megerősítő közleményében az Electronic Arts felfoghatatlan veszteségről beszélt és részvétét nyilvánította ki Zambella családja és szerettei felé.


