
Túl sok bank, túl drága szolgáltatások – a svéd és az osztrák modellben látja a jövőt Nagy Márton
„Egy kis közgazdaságtan: ha kevesebb nagy bank van, akkor a bankrendszer hatékonyabb (mérethatékonyabb), azaz olcsóbban működik” – fogalmazott Nagy Márton a Facebookon.

A nemzetgazdasági miniszter azt is írta, hogy a kevesebb bank lejjebb viszi a pénzügyi termékek árát, és így nagyobb versenyt generál. Erre nemzetközi példák is rendelkezésre állnak, úgymint
Svédország vagy Ausztria, ahol kevesebb mint öt nagy bank működik.
A miniszter megosztotta korábbi jegybanki elemzését a témából: a tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a bankrendszerek alacsony hatékonysága nem kizárólag menedzsmenthiba, hanem számos külső tényező miatt következik be (például piaci méret, verseny, szabályozási környezet, pénzügyi közvetítés mélysége). Ezen tényezők miatt a hatékonyság alacsonyabb szintje torzítja az összehasonlítást az EU régi és új tagjai között.
Nagy Márton: a bankszektorban kiadó az ötödik hely
Nagy Márton pár napja közölte, hogy „a bankok még mindig túl drágák és túl sokan vannak”, szerinte a bankrendszer konszolidációja tovább nem halogatható. „Öt nagy bank maradhat!” – jelentette ki.
A politikus nemrég a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett konferencián úgy fogalmazott, hogy a nemzetgazdasági ágazatok többségében nőtt a hazai irányítású vállalatok aránya a hozzáadott értékben az elmúlt tizenöt évben, több szektorban azonban ez nem sikerült.
Fájónak nevezte, hogy a kiskereskedelemben ez az arány 41 százalékról 40 százalékra csökkent. Emellett a távközlést, az IT-szektort és az építőanyag-ipart nevezte meg, ahol maradt a külföldi túlsúly.
A bankszektorban is van még tennivaló, és megismételte korábbi nyilatkozatát, hogy öt nagy banknak kell maradnia:
- az OTP,
- az MBH Bank,
- a K&H
- és az UniCredit mellett
az ötödik hely jelenleg kiadó – jegyezte meg. Az Erste nem szerepelt a felsorolásban.
2010 óta ötszörösére, 3 ezerről 15 ezerre nőtt az exportképes kkv-k száma, és a magyar export kellően diverzifikált, és magas a high-tech aránya – fogalmazott a miniszter.
A húsz legnagyobb bank Magyarországon
A magyar bankszektor továbbra is erősen koncentrált: a mérlegfőösszeg alapján az OTP Bank magabiztosan vezeti a rangsort, miközben az első öt szereplő dominanciája egyértelműen kirajzolódik.
- OTP Bank Nyrt. – ~18 391 milliárd forint
- MBH Bank Nyrt. – ~11 951 milliárd forint
- K&H Bank (Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.) – ~6104 milliárd forint
- UniCredit Bank Hungary Zrt. – ~5264 milliárd forint
- Erste Bank Hungary Zrt. – ~5011 milliárd forint
- Raiffeisen Bank Zrt. – ~4597 milliárd forint
- Magyar Export-Import Bank (EXIM) – ~3967 milliárd forint
- MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. – ~3792 milliárd forint
- CIB Bank Zrt. – ~3463 milliárd forint
- OTP Jelzálogbank Zrt. – ~2625 milliárd forint
- Citibank Europe plc (magyarországi fióktelep) – ~1132 milliárd forint*
- ING Bank NV (magyarországi fióktelep) – ~942 milliárd forint
- Merkantil Bank Zrt. – ~919 milliárd forint
- BNP Paribas Magyarországi Fióktelepe – ~520 milliárd forint
- KDB Bank Európa Zrt. – ~424 milliárd forint
- UniCredit Jelzálogbank Zrt. – ~413 milliárd forint
- MBH Befektetési Bank Zrt. – ~406 milliárd forint
- MagNet Bank Zrt. – ~379 milliárd forint
- Oberbank AG (magyar fióktelep) – ~66 milliárd forint
- Polgári Bank Zrt. – ~60 milliárd forint
Ajánlott videók

Orbán Viktor kíméletlen levelet írt az EU-nak: abszurd, ami történik, lehetetlent kérnek tőle – Magyarország totálisan blokkolja Ukrajnát




