Az utolsó pillanatban kapcsolt az Európai Unió vezetése: lazulhat a bürokrácia
Mario Draghi, közgazdász, valamint korábbi olasz miniszterelnök 2024. szeptemberében publikálta jelentését az európai versenyképesség növelését illetően.

Eddig úgy tűnt, hogy az Európai Unió vezetése nem veszi komolyan a szakértő intelmeit, de Ursula von der Leyen új javaslata bizakodásra adhat okot.
A javaslat célja: Európa versenyképességének növelése
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a javaslat bemutatásakor elmondta: a javaslat célja a széttöredezettség csökkentése, az EU versenyképességének növelése és az innovatív vállalatok igényeinek kielégítése.
Az EU Inc. vállalati forma egységes, harmonizált szabályokat biztosít majd az EU teljes területén, hogy a több tagállamban is működő vállalatoknak ne kelljen minden egyes érintett nemzeti rendszer között eligazodniuk. A Bizottság elnöke szerint ez felszabadítja az európai egységes piac valódi potenciálját.
“Európában megvan a tehetség, az ötletek és az ambíció ahhoz, hogy az innovátorok számára a legjobb hellyé váljon. Ma azonban az európai vállalkozóknak, akik növekedni szeretnének, 27 jogrendszerrel és több mint 60 nemzeti cégformával kell számolniuk. Az EU Inc. megkönnyíti a vállalkozások elindítását és gyorsítja növekedésüket azzal, hogy bárki 48 órán belül céget alapíthat az Európai Unió bármely pontjáról, és mindezt teljesen online” - ismertette a részleteket Ursula von der Leyen.
A javaslat részletei
A javaslat szerint a vállalatok szabadon választhatják meg azt a tagállamot, ahol bejegyzik magukat. A cégalapítás kevesebb mint 100 euróba kerül, minimális részvénytőke-követelmények nélkül. A vállalatoknak csak egyszer kell benyújtaniuk cégadataikat, ami egy uniós szintű adatbázison keresztül a nemzeti cégnyilvántartásokba kerül. A folyamat teljesen digitalizált, ezáltal a startupok csőd esetén egyszerűsített fizetésképtelenségi eljárás útján szüntethetik meg tevékenységüket. Ez lehetővé teszi a vállalkozóknak, hogy innovációikkal egyszerűen be-, valamint kilépjenek a piacról.
A javasolt rendelet egyszerűsíti a finanszírozást is. A részvényátruházásokhoz, valamint a felszámolási eljárásokhoz nem lesz többé kötelező közvetítők bevonása. Lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az EU Inc.-vállalatoknak hozzáférést biztosítsanak a tőzsdéhez. A részvényopciót csak az eladás nyomán keletkezett bevételek után adóztatják, ami Ursula von der Leyen szerint kulcsfontosságú tényező a vonzerő biztosításában, különösen az innovatív startupok számára.
Tekintettel az EU jólétének fontosságára, az Európai Bizottság felszólítja az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát, hogy 2026 végéig döntsenek az EU Inc. javaslatról - mondta az Európai Bizottság elnöke.


