BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ingyenes fürdőbelépőket osztogatnak Parajdon: így lendítenék fel újra a turizmust

A sóbánya bezárása súlyosan érintette a környék szálláshelyeit, vendéglátóhelyeit és más szolgáltatóit, hatalmas bevételkiesést okozva nekik. A helyiek azonban összefogtak, hogy újjáépítsék a sóvidéki turizmus: most a fürdőre építve próbálják fellendíteni a bánya nélkül maradt Parajd turizmusát.

Évente mintegy 400 ezer látogatót vonzott a parajdi sóbánya, a Székelyföld turizmusának egyik motorja volt. A bányakatasztrófa óta a község fő turisztikai attrakciójának a sós termálvízzel rendelkező Wellness Center számít. A fürdő legnagyobb kincse a magas só- és ásványi anyaggal rendelkező termálvíz, amely ezer méter mélyről származik. A sós víz jótékony hatásait, a fürdő honlapján megtalálható információk szerint, főként a mozgásszervi, ízületi panaszosak, bőrbetegségek, nőgyógyászati problémák és légúti megbetegedések kezelésére ajánlják. A 2015-ben átadott fedett létesítményben a sós vizű medencén kívül édesvizű medence, gyermekmedence, két jakuzzi, valamint  infraszauna, két finn szauna és gőzfürdő is várja a gyógyulni, pihenni vágyókat – számolt be róla a Termalonline

Parajd a Sóvidék központi települése, Korond és Szováta között található. Fotó: Molnár-Bernáth László
Parajd a Sóvidék központi települése, Korond és Szováta között található / Fotó: Molnár-Bernáth László

A fürdőre építve próbálják fellendíteni a bánya nélkül maradt Parajd turizmusát

A tavalyi parajdi katasztrófa az egész Székelyföldre csapást mért, nemcsak a látogatószámokat, hanem a helyi vállalkozások és foglalkoztatottság helyzetét is érzékenyen érintette. Ezért a turizmus újbóli fellendítésére összefogtak a helyiek. 

A kampány keretében a Wellness Centerbe szóló ingyenes fürdőbelépőt azok a vendégek kaphatják meg, akik a Visit Parajd partnerszállásain foglalnak szállást.

A programhoz eddig több mint ötven szállásadó csatlakozott – írta cikkében az Origo. Az ingyenes belépőket a Visit Parajd oldalon igényelhetik azok, akik a programhoz csatlakozott szállásadókat keresik fel.
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.