BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európa ünnepel, átjutott az első hajója a Hormuzi-szoroson, nagy reményeket fűznek ehhez

Óvatos enyhülés jelei mutatkoznak a közel-keleti tengeri kereskedelemben, miután egy francia érdekeltségű konténerhajó áthaladt a konfliktus miatt hetek óta kiemelt kockázatú útvonalon. A Hormuzi-szoroson végrehajtott átkelés azt jelezheti, hogy a nemzetközi hajóforgalom fokozatosan esetleg visszatérhet a térségbe, ha a biztonsági helyzet nem romlik tovább.

Egy, a francia CMA CGM tulajdonában álló hajó lett az első nyugat-európai kötődésű jármű, amely az iráni háború február végi kitörése óta áthaladt a Hormuzi-szoroson – írja az Euronews hajókövetési adatokra hivatkozva.

Az iráni háború kezdete óta először haladt át európai hajó a Hormuzi-szoroson Strait Of Hormuz - Iran Conflict - Marine Traffic - Photo Illustration hormuzi-szoros
A francia CMA CGM egyik hajója lett az első nyugat-európai kötődésű jármű, amely az iráni háború kezdete óta átkelt a Hormuzi-szoroson / Fotó: NurPhoto via AFP

A világ harmadik legnagyobb konténerszállító vállalatához tartozó, máltai zászló alatt hajózó CMA CGM Kribi csütörtök délután indult kelet felé a dubaji vizekről. A hajókövetési adatok szerint a hajó francia tulajdonát jelezve haladt végig az iráni partok mentén, a Kesm és Larak szigetek közötti kijelölt hajózási folyosón.

A hajó március eleje óta a Perzsa-öbölben vesztegelt, sok más, nem iráni hajóhoz hasonlóan, miután a konfliktus jelentősen visszavetette a kereskedelmi forgalmat.

A Saadé család többségi tulajdonában lévő CMA CGM feltehetően az iráni tengeri hatóságokkal egyeztetve hajtotta végre az áthaladást.

A hajó feltehetően a Kongói Köztársaságban található Pointe Noire kikötője felé tart, egy India, a Közel-Kelet és Afrika közötti útvonal részeként. Áthaladása korábbi, kínai kötődésű hajók sikeres útjait követi.

A hír ösztönözheti más szállítmányozó cégeket is, hogy újraindítsák működésüket, amennyiben a folyosó a következő napokban is biztonságosnak bizonyul.

Irán biztosítaná a hajóforgalmat a Hormuzi-szorosban

Csütörtökön Kazem Gharibabadi iráni külügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy Irán Ománnal közösen dolgozik egy protokollon, amely biztosítaná a hajóforgalmat a Hormuzi-szoroson keresztül – jelentette az iráni állami média.

Az iszlám Forradalmi Gárda állítólag hordónként legalább 1 dolláros díjat vezetne be az áthaladásért, és fontolóra veszi, hogy a fizetéseket kínai jüanban vagy stabil kriptovalutákban fogadja el.

Felmerült az is, hogy a hajóknak részletes adatokat kellene benyújtaniuk az IRGC-hez köthető közvetítőknek jóváhagyás céljából, és a hozzáférést egy országonkénti besorolási rendszer alapján határoznák meg.

LNG-tanker is behajózhatott a szorosba

Egy másik fejlemény szerint egy LNG-szállító hajó is belépett a Hormuzi-szorosba, ami az első ilyen áthaladás lehet a konfliktus kezdete óta.

A Sohar LNG nevű, rakomány nélküli hajó csütörtökön irányt változtatott az ománi Qalhat LNG-exportterminál felé, és megkezdte keleti irányú haladását a szoroson keresztül.

Ha az út sikeres lesz, ez lenne az első LNG-tanker áthaladás a háború kitörése óta.

Az eset azt jelzi, hogy fokozatosan különböző típusú hajók térnek vissza a térségbe. Míg a konténerhajók már megkezdték a próbaútjaikat, az energiaszállító hajók – például az olaj- és gázszállítók – eddig nagyrészt elkerülték a szűk tengeri átjárót a fokozott kockázatok és a biztosítási fedezetek felfüggesztése miatt.

A Hormuzi-szorosban már működik az iráni útdíjrendszer, fizetnek a tulajdonosok, mint a katonatiszt

Mint lapunk csütörtökön beszámolt róla, Irán a háború eleje óta zárva tartja a világ energiaellátása szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szorost, de közben szép csöndben létrehozott egy biztonságos folyosót, amelyen áthaladhatnak bizonyos hajók. Teherán gyakorlatilag már ki is alakított ezzel egyfajta útdíjrendszert, ami rengeteg pénzt hozhat a konyhára, és a háborús veszteségek ellenére erősíti az ország pozícióját – mindenki más kárára.

A Hormuzi-szoros forgalma a háború kitörése óta 90 százalékkal visszaesett, de bizonyos hajókat Irán átenged – ha teljesítik a feltételeket.

Az iráni parlament biztonsági bizottsága a héten hagyta jóvá azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében útdíjat, egyfajta vámot vetnének ki a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókra. Az ország ebből Hosszein Raghfar egyetemi professzor és gazdasági elemző számításai szerint akár évi 60 milliárd dollárt is kereshetne – és a rendszer kicsiben már működik is.

Szakértők szerint ellentétes az ENSZ tengerjogi egyezményével, hogy egy ország ellenőrzést gyakoroljon egy nemzetközileg elismert hajózási útvonal felett, és valószínűleg nem fogják támogatni a szomszéd országok sem.

„A nemzetközi jog értelmében Iránnak arra sincs joga arra, hogy tranzitdíjat vessen ki a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókra” – mondta Shahla Ali, a Hongkongi Egyetem jogászprofesszora. Ilyesmit csak a területi vizeiken ténylegesen nyújtott konkrét szolgáltatásokért – például a révkalauzolásért vagy a szennyezéselhárításért – számolhatnak fel. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.