Labilis nyersolajpiacok
Az idén várhatóan csak 77,3 millió barrel lesz a világ átlagos napi nyersolajkereslete -- jelentette a Bloomberg a Nemzetközi Energiaügynökségre (IEA) hivatkozva. Ez még mindig 1,7 millióval nagyobb az 1999. évinél, de 200 ezer barrellel kevesebb az IEA múlt havi, már csökkentett előrejelzésénél. Ezen belül az OPEC-olajok iránti napi igényre vonatkozó becslését is 300 ezer barrellel -- 27,5 millióra -- tovább mérsékelte a 25 ipari országot tömörítő OECD energiapiaci figyelő- és tanácsadó szerve.
Ám hiába lassul az összkereslet bővülése, mégis nehézségbe ütközhet az, hogy biztonságos szintre feltöltsék a felhasználói olajkészleteket. Az OECD-országok készletei novemberben 700 ezer barrellel bővültek, de összességében így is több mint 200 millióval elmaradtak a két évvel korábbi, azaz az OPEC-kínálat 1999. évi nagy csökkentése előtti "békebeli" szinttől.
Az OPEC-en kívüli országok várható idei átlagos napi termelését ugyanis egyelőre csak százezer barrellel (46,8 millióra) lehetett felfelé módosítani, miközben a világpiac mintegy 40 százalékát uraló olajkartell valószínűleg jelentősen szűkíti kínálatát.
A február 1-jétől az év végéig szóló szerdai döntés szerint napi 1,5 millió barrellel, azaz 5,6 százalékkal csökken a kartell napi termelési összkvótája. Már ez is komoly kínálatszűkítéssel jár, még ha a tényleges termeléscsökkentés várhatóan ennél kisebb is lesz. Az OPEC-vezetők azonban nem rejtették véka alá, hogy szükség esetén márciusban újabb jelentős, valószínűleg egymillió barreles további kvótacsökkentéssel igyekszenek majd a barrelenként 25 dolláros átlagos referenciaáruk, azaz a szokásosan még magasabb tőzsdei árfolyam tartósítását elérni.
Az OPEC-ülés előtt újra gyors növekedésnek indult nyersolajárak mégis megtorpantak a múlt héten. Egyrészt a megszületett döntéssel már eleve számolt a piac, másrészt februárban az utóbbi két hónaphoz képest akár bővülhet is az összkínálat. A kvótaszűkítésből kihagyott Irak exportja ugyanis február elejére megközelítheti a szokásos napi 2,2 millió barrel körüli szintet. (A bagdadi mesterkedések miatt a kivitel november végétől hosszabb időre leállt, és eddig az idén sem volt számottevő.) Emellett a gyengülő keresleti prognózis is fékezőleg hatott az árakra.


