Londonban másfél nap alatt 1,30 dollárral -- 26 dollár közelébe -- nőtt a februári szállítású brent nyersolaj barrelenkénti ára, azaz csaknem 8 százalékkal a múlt év végi szint fölé magasodva. A New York-i elektronikus kereskedelemben a hasonló jegyzések árfolyama tegnap délben már a 29 és fél dollárt is meghaladta -- jelentette a Bloomberg. Az idei újabb, tíz napon belül immár második árhullám közvetlen indítékaként két hírt is említenek az elemzők.
Az olajkartell és egyben a világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia máris értesítette a fő ázsiai és nyugati vevőit, hogy februárban jelentősen csökkenti a kiszállításait a normál szerződéses mennyiséghez képest. Ennek konkrét mértéke még bizonytalan -- jelentette a Reuters --, hiszen a keleti ügyfelek korábban csak átlagosan 10-12 százalékos, míg a nyugatiak kicsivel később már 20 százalék körüli szűkítésről kaptak jelzést. A jelenleg még a hivatalos kvótáján felül termelő Szaúd-Arábia mintegy napi ötmillió barrel nyersolajat exportál, leszámítva a vegyesvállalati eladását.
Így vagy úgy, a hír mindenképp azt mutatja, hogy Szaúd-Arábia már biztos a napi OPEC-kvóta legalább másfél millió, ezen belül a szaúdi részkvóta félmillió barreles (jövő heti) csökkentésében.
A világkereslet alakulását tekintve meghatározó fontosságú USA-ban a múlt héten újra apadtak a nyers- és fűtőolajkészletek, ez utóbbiak csaknem 20 százalékkal elmaradnak az egy évvel korábbi szinttől. Ennek árszilárdító hatását láthatólag nem befolyásolta az a friss jelentés, miszerint az európai nyersolajkészletek hiánya -- éves összehasonlításban -- több mint hárommillió barrellel mérséklődött decemberben a novemberihez képest.
Annál kevésbé, mert a legújabb Bloomberg-becslés szerint az OPEC összkínálata már a múlt hónapban markánsan -- 1,53 millió barrellel -- csökkent, igaz, egyelőre még főleg az exportját szüneteltető Irak miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.