Ismét kamatcsökkentést várnak
Az utóbbi egy-két hétben folyamatosan csökkentek a hozamok a hazai állampapírpiacon. A kereskedők között ismét elterjedt a hír, hogy kamatcsökkentésre készül a jegybank.
A spekulációnak egyébként van alapja, hiszen a jelenlegi helyzet kísértetiesen hasonlít az egy évvel korábbira. Egyre fokozódik a külföldi tőke beáramlása, és főleg a rövid lejáratú papírokba irányul.
Forián Szabó Gergely, a Budapest Alapkezelő munkatársa úgy véli, hogy mostanra a külföldiek kezében lévő állampapír-állomány elérte a 750 milliárd forintot. A legutolsó -- múlt keddi -- hivatalos adat ugyan még csak 723,8 milliárdot jelez, de az elmúlt három kereskedési napban nagy mennyiségben vásároltak a külföldiek.
A piac arra számít, hogy az idén az euró számottevően erősödni fog a dollár ellenében. Nem utolsósorban pedig a pénzügyminiszter sorozatos cáfolatai ellenére az egy évvel korábbihoz képest jóval reálisabb közelségben érzik a befektetők a forint árfolyamsávjának kiszélesítését.
Akkor a Magyar Nemzeti Bank egy emlékezetes lépéssel 150 bázisponttal csökkentette irányadó pénzpiaci kamatait. Most hasonló mértékű vágással ugyan nem, de a 11,50 százalékos kéthetes depó 25-50 bázispontos mérséklésével mindenképp számol a piac.
Varga Csaba, a Citibank makroelemzője szerint egy kisebb csökkentésre bármikor sor kerülhet. A szakértő azt ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy az MNB megvárja a jövő heti inflációs adatot, és csak annak birtokában dönt majd a monetáris politika lazításáról. Amennyiben a drágulás 9,6 százalék vagy annál magasabb lesz, 25, 9,5 százalék alatt pedig 50 bázispontos csökkentést jósol.


