A két éve működő CIB Nemzetközi Értékpapír Alap hamarosan CIB Európai Részvény Alap néven folytatja tevékenységét. Célunk egy tiszta profil kialakítása volt, így a befektetők előtt egyértelműen jelenik meg az alap által folytatott stratégia -- mondta Szalai Sándor, a CIB Alapkezelő ügyvezető igazgatója.
Az eddig részvényekbe csak eszközeinek 30 százalékát fektető konstrukciónál a kockázatosabb elemek aránya elérheti a 85 százalékot is, amit az Európai Unió piacain fognak megosztani. A tanácsadó feladatokat az Intesa-csoportnak, a CIB Bank tulajdonosának szakemberei látják majd el. Az alapnál egyébként sem a működési költségek, sem a forgalmazási díjak nem változnak, így az alapkezelő várakozásai szerint középtávon jelentősen nőhet a most mindössze 218 millió forintos nettó eszközérték.
A kezelt vagyon alapján a negyedik legnagyobb alapkezelő vezető termékénél, a kötvényekbe fektető CIB Kincsemnél az elmúlt időszakban némileg csökkent a nettó eszközérték, ellenben a még egy éve sem működő CIB Pénzpiaci Alapban már 3,6 milliárd forint van. Szalai Sándor ezt a jelenlegi piaci folyamatok mellett részben természetes átrendeződésnek tartja. A két alap között lehet további kiegyenlítődés is, de minden bizonnyal továbbra is a most 15,8 milliárd forintot kezelő CIB Kincsem lesz a vezető termék.
A bankcsoport fejlődő befektetési banki üzletágán belül fokozottabb szerepet kívánnak szánni a befektetési alapoknak is. Egyelőre a 45 fiókból álló disztribúciós hálózat forgalmazza a befektetési jegyek döntő hányadát, azonban az alternatív (telefonos, internetes és elektronikus) kapcsolatokon keresztül is egyre több ügyfél választja ezt a befektetési formát.