BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pezseg az amerikai kötvénypiac

Alaposan felpezsdült az amerikai vállalati kötvénypiac az utóbbi napokban, rövid idő alatt tízmilliárd dollárt meghaladó összegű új papír került a befektetőkhöz. A részvényektől óvakodó befektetők még viszonylag nyomott hozamszint mellett is jelentősen túljegyezték az olyan cégek, mint a Ford Motor vagy az AOL Time Warner óriáskibocsátásait.

Tízmilliárd dollárt jóval meghaladó mennyiségű friss vállalati kötvény került az elmúlt néhány nap leforgása alatt az amerikai piacra. A kibocsátások jó időzését jelzi, hogy a papírok iránt többszörös túlkereslet mutatkozott, bár hozamuk csak egy-két százalékponttal haladta meg a hasonló futamidejű amerikai állampapírok hozamát.
A legnagyobb tranzakciót kedden indította, s tegnap már le is zárta a Ford Motor. Az összesen ötmilliárd dollár értékű kibocsátást tegnap az AOL Time Warner hárommilliárd dolláros tranzakciója követte, de a hét első három napján ezek mellett még az Anheuser-Busch, a Home Depot és a McDonald''s is milliárdos nagyságrendben helyezett el kötvényeket a piacon.
Az AOL Time Warner egyértelműen jelezte, hogy a befolyó pénzt a rövidebb lejáratú banki adósság törlesztésére fordítja. Az elemzők szerint a jelenlegi feltételek mellett a többi cég is profitálhat a viszonylag alacsony piaci hozamokból olyan módon, hogy kötvények piacra dobásával kedvezőtlenebb feltételű banki hiteleit refinanszírozza.
A befektetők elsöprő kereslete több tényezővel is magyarázható. A részvénypiacokról az előző hónapokban kivont jelentős készpénzállomány már régóta újabb befektetési területet keres, s ezek a magas hitelminősítéssel rendelkező papírok viszonylag biztos menedéknek ígérkeznek.
Másrészt az alapkezelők többsége továbbra is ragaszkodk ahhoz, hogy vállalati papírokat tartson, s ha már a részvényektől óvakodik, akkor elsősorban a kötvények jöhetnek számításba. Ráadásul sem a Ford, sem az AOL Time Warner, illetve a többi piacra lépő cég sem tartozik azon vállalatok körébe, melyek a közelmúltban kedvezőtlen profithírekkel ijesztették el a befektetőket.
A magas hitelminősítéssel rendelkező kötvényekre specializálódott befektetési alapok vagyona január vége óta kilencmilliárd dollárral gyarapodott az Egyesült Államokban. Az alapok ezen időszak alatt átlagosan 1,81 százalékos hozamot mutattak ki, miközben a fő amerikai részvényindexek -- a DJIA, az S&P 500, illetve a Nasdaq -- 7, 14 és 33 százalékkal kerültek alacsonyabbra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.