BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négymilliárd koronát vár a Slovnaft

A Slovnaft az idén eredménye megduplázódására számít -- közölték a cég vezetői a társaság közgyűlésén. A tavalyi év után a cég a nyereség 30 százalékát fizeti ki osztalékként. A közgyűlésen a Mol javaslatára külső tagok kerültek két vezető Slovnaft-tisztségviselő helyére a cég igazgatóságába.

A Slovnaft tegnapi éves közgyűlése elfogadta a társaság tavalyi mérlegét, mely szerint a pozsonyi vállalat 2,6 milliárd koronás nyereséggel zárta a 2000. évet. A részvényesek döntöttek arról is, hogy a tavalyi eredmény 30 százalékát fizetik ki osztalékként a tulajdonosoknak. Ez papíronként 27 koronának felel meg, így a Mol mintegy 630 millió forinthoz jut az osztalék révén.
A társaság idei terveiről a cég vezetői elmondták, hogy a 2001-es eredmény várhatóan meghaladja majd a négymilliárd koronát. A negyedéves nyereség ugyan az éves terv időarányos részétől elmaradt, ez azonban nem befolyásolja az év végére kitűzött cél elérését.
Amennyiben a Slovnaft tudja tartani a tervet, a szlovák leány a Mol-csoport éves eredményéhez mintegy hétmilliárd fornttal járulhat hozzá. A Slovnaft az idén 1,2 milliárd koronát költ benzinkútjai felújítására.
A közgyűlésen a Mol javaslatára változás történt a szlovák cég igazgatóságában. A Slovnaft értékesítési és marketingigazgatója, Cseh Béla, valamint Heimo Tomann pénzügyi vezérigazgató-helyettes helyére két külső igazgatósági tag került: Dénes Zoltán, a Mol portfólióigazgatója, a Slovnaft-befektetés felelőse, valamint Bács Zalán, a Mol tervezési és kontrollingigazgatója. A változás révén a Mol által delegált négy igazgatósági tag mindegyike külső igazgatósági tagként dolgozik, a Slovnaft felső vezetői pedig kizárólag saját tevékenységükre összpontosíthatnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.