A Fővárosi Bíróság (FB) tegnap hozott elsőfokú, így nem jogerős ítélete alaposnak találta a PSZÁF módosított kereseti követelését. Megállapította, hogy a CIB megsértette a tisztességtelen verseny tilalmát, amikor a BC 24,8 százalékát megvásárolva a vételi opcióval rendelkező orosz Szibur javára tulajdonosi jogokat biztosított. Az indokolás kiemelte, hogy az opció természetétől idegen megegyezésnek tekinthető, hogy az alperes mint részvényes az opció jogosultja, vagyis a Szibur utasításait volt köteles követni a BC közgyűlésén. A bank bejelentette a szerződéskötést, ám ez nem mentesítette a jogviszony lényeges elemeinek bemutatása alól.
A jogsértés tényének megállapítása mellett a CIB a sajtó útján nyilvános elégtételt köteles adni. Ennek a felügyelet által indítványozott szövegét elfogadta a bíróság.
A dokumentumot az ítélet jogerőre emelkedéséig nem hozzák nyilvánosságra. Az ítélethirdetéskor a bíró hangsúlyozta, hogy nem a Sziburral kötött szerződés érvényességét kellett vizsgálni, hanem azt, hogy a bank magatartása megfelelt-e az üzleti életben kialakult szokásoknak és elvárásoknak. A bank jogsértése a szerződéskötés kapcsán és az azzal összefüggésben tanúsított magatartásával valósult meg.
A döntés kitért azon alperesi kifogásra is, amely a felügyelet perelhetőségi jogát vonta kétségbe. Az ítélet kimondta, hogy a PSZÁF a működésére irányadó jogszabályok alapján érdekelt a tőkepiac tisztességes működésében, így versenyjogi alapon is indíthat pert.
A CIB január elején vevőkijelölési jog alapján vásárolta meg az írországi bejegyzésű Milford Holdingstól a BC 24,8 százalékát kitevő részvényeket, egyúttal vételi opciót engedett a Szibur javára, melynek egyik leányvállalata azóta azt le is hívta. A BC januári közgyűlésén a CIB javaslatára megválasztott három igazgatósági tagból kettő -- Mihail Szoboljev és Szergej Zenkin -- a Szibur vezető tisztségviselői. Lapunk meg nem erősített információi szerint a CIB és a Szibur között létrejött megállapodás egyszerű -- leginkább a megbízási jogviszony elemeit mutató -- szerződéssel jött létre.
Gulácsi Ferenc, a felügyelet szóvivője hengsúlyozta, hogy ugyan az új befolyásszerzési szabályok számos befektetői magatartást már részletesen is körülírnak, de a hatóság ezentúl is számon kéri a tisztességes verseny betartását a piaci szereplőktől.
A CIB Bank az ügyről az írásos ítélet kézhezvételéig nem kíván nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.