BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Argentin viharfelhők

A tegnap közzétett magyar inflációs adat az elemzői várakozásoknál valamivel kedvezőbb lett. A jótékony hatás azonban az Argentínával kapcsolatos aggodalmak folyamatossága miatt elmaradt, és a továbbiakat illetően is egyre gyűlnek a viharfelhők.

Júniusban a fogyasztói árak 10,5 százalékkal haladták meg a 12 hónappal korábbi szintet. Az elemzői konszenzus 10,55 százalékot várt. Az első fél év átlagos drágulását nem változtatta meg a júniusi adat: 10,4 százalékon maradt. A maginfláció 10,3 százalékos volt. A forint felértékelődésének hatása még nem érződik az árak alakulásában. Az importárakra vonatkozó szerződések kifutását követően, az új szerződések megkötésével, először júliusban, nagyobb mértékben pedig augusztustól számít erre Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő elemzője.
A dezinflációs folyamat felgyorsulásához azonban általános vélekedés szerint szükség lenne arra, hogy a forint visszanyerjen korábbi erejéből. Nemzeti fizetőeszközünk ugyanis a dollár ellenében már több mint háromszázaléknyit gyengült. A Lehman Brothers elemzése szerint ha a forint egy hónapon belül nem erősödik vissza a sávközéptől számított 9-10 százalékos szint közelébe (tegnap a keddinél két százalékponttal gyengébben, 6,5 százalékon zárt), akkor a jegybank kénytelen megfontolni a kamatemelést a dezinflációs folyamat segítése végett. Ez viszont a tőke-, de a pénzpiacokra is kedvezőtlenül hatna, az infláció leszorítási ütemét pedig elnyújthatná.
A forint árfolyam-alakulása a fejlődő piacok megítélésétől függ. A Wall Street üzleti köreiben pedig egyre kevésbé kérdéses, fizetésképtelenné válik-e Argentína; a találgatás tárgya inkább az, hogy mikor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.