A Graphisoft második negyedéve jobban sikerült az elsőnél, azonban a féléves számok még mindig elmaradnak a tavalyitól, a cégcsoport eredménye kisebb az elemzők által vártnál.
A második negyedévben a Graphisoft árbevétele 8,5 millió eurót tett ki, ez 2,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A teljes félévi 14,5 millió eurós értékesítés ezzel szemben 5,9 százalékkal marad el a bázisévtől. Az erős második negyed magyarázata egyszerű: a cég ekkorra időzítette vezető terméke, az ArchiCAD legújabb verziójának megjelenését. Az értékesítés az első negyedben éppen emiatt volt alacsonyabb, a másodikban viszont a legújabb ArchiCAD adta az árbevétel 39,4 százalékát. A szoftver különösen jól fogyott Németországban és hazánkban, az innen származó árbevétel 34, illetve 86,8 százalékkal emelkedett.
Mind a fél év egészét, mind az utolsó három hónapot tekintve jelentősen visszaesett a Graphisoft észak-amerikai értékesítése, az innen származó féléves 2,8 millió eurós árbevétel 16,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.
A bevezetett költségcsökkentő intézkedések hatása már látszik a féléves számokon, az értékcsökkenéstől és amortizációtól megtisztított üzemi költségek mindössze 2,5 százalékkal emelkedtek, míg az összes üzemi költség 11,875 millió euró volt, ami 11,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A második negyedév erőssége jól látszik az üzemi eredmény alakulásán, a társaság az első három hónap során üzemi szinten veszteséges volt. A féléves számok már pozitívak, bár 79,1 százalékkal alacsonyabbak a tavalyinál, a második negyed eredménye viszont csupán 4,5 százalékkal lett kevesebb. Ez a számok nyelvén 996 ezer eurós második negyedéves, 481 ezer eurónyi féléves üzemi eredményt takar, ez utóbbi összeg 2000 első hat hónapjában elérte a 2,301 milliót.
A társaság kamat- és adófizetés, értékcsökkenés és tőketörlesztés előtti féléves eredménye 1,738 millió euró volt, ez 44,6 százalékkal gyengébb a bázisévnél.
Az adózás előtti eredmény 826 ezer euró hat hónap, és 464 ezer három hónap alatt. A nettó profit a második negyedben 707 ezer euró lett, ez 36,8 százalékkal alcsonyabb, mint a tavalyi. A féléves adat 59 ezer eurót tesz ki, a visszaesés ebben az esetben 97,8 százalékos.
A Graphisoft közölte azt is, hogy egy opciós szerződés keretében rövid lejáratú befektetései közül 3,3 millió eurót zárolt. A szerződés hátterében egy új technológia esetleges közeljövőbeli megvásárlása áll.
A gyorsjelentés arra is kitér, hogy a forint erősödése következtében a korábban folyamatosan árfolyamnyereséget realizáló csoport a második negyed során 1,44 millió eurós pénzügyi veszteséggel szembesült, melyet a fedezeti ügyletekkel csak részben tudtak ellensúlyozni (ezekből 0,75 millió euró nyereség folyt be). A forintban jelentkező üzemi költségek növekedése 100 ezer eurót tett ki.