BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terv felett a Globus

A tervezettnél jobban alakultak a Globus számai az első fél évben -- közölte tegnap a cég vezetése. A konzervgyár tulajdonosai a közgyűlésen elfogadták a társaság konszolidált mérlegét és eredménybeszámolóját, e mellett pedig egy technikai módosítást eszközöltek.

Elfogadta a Globus múlt évi konszolidált mérlegét és eredménykimutatását a társaság tegnapi közgyűlése. Az árbevétel a múlt évben 19,26 milliárd forintot tett ki, az üzemi eredmény pedig egymilliárd lett.
Adózás előtt 1,85 milliárd, míg adózás és osztalékfizetés után 1,49 milliárd forint eredményt ért el a cég. Az idén a Globus-csoportnál 25,9 milliárd forintos árbevételt tervez a menedzsment.
A konszolidált számok elfogadása mellett a tulajdonosoknak csupán egy feladata volt. A két évvel korábbi közgyűlési jóváhagyás értelmében az igazgatóság jogosult a saját tőke 10 százalékáig sajátrészvény-tranzakciók elrendelésére. A végrehajtott tőkeemelések miatt azonban ez a mennyiség a korábbi 159 ezer darab részvény helyett ma már 210 ezer darabot takar. A mennyiségi változást pedig a plénum köteles átvezetni.
Jéhn József alelnök szerint a Globus Rt. első féléves adatai a terv fölött alakulnak, a féléves gyorsjelentést néhány napon belül publikálják. Jéhn azt is elmondta, hogy végrehajtották a debreceni Deko-üzemben az 1,1 milliárd, Békéscsabán pedig a 400 millió forintos beruházást, amit még a múlt évben határoztak el, és a DEG tőkeemeléséből finanszíroztak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.