A Skála-Coop Rt. tegnapi rendkívüli közgyűlésén elhangzott, hogy a cég reorganizációja keretében az áruházi kereskedelem veszteséges tevékenységeket leépítik, de továbbra is a kiskereskedelem és az ingatlangazdálkodás marad a cég fő tevékenysége.
A plénumon a szavazatok 56,3 százaléka volt képviselve, így a meghatározó görög befektetői csoport lényegében távol maradt a közgyűléstől.
A kisebbség által előterjesztett személyi javaslatok visszalépés, illetve elutasítás miatt nem kerültek elfogadásra.
A közgyűlés döntése értelmében az igazgatóság felhatalmazást kapott arra, hogy 2005. december 31-ig az alaptőkét saját hatáskörében 25 százalékkal felemelhesse. Az emisszió elsőbbségi részvényekkel is megvalósítható. Az intézkedés célja nyilvánvalóan az, hogy a korábban nyilvános vételi ajánlatot tevő Callum Rt. megerősíthesse pozícióit az egyre jelentősebb Skála-érdekeltségeket szerző görög befektetői csoporttal szemben.
Rolf Dill, a Tengelmann által delegált igazgatósági tag elmondta, hogy a német cég eladta a Skála 56,69 százalékát a Callum vezette befeketői csoportnak, így a Skála többségi részvénycsomagja továbbra is egy érdekeltséget képez.
Közben folytatódik az igazgatóság és a görög tulajdonosi hátterű Athina Kft. közötti nyilatkozatháború. A Skála vezetése tegnap azt tette közzé, hogy a céghez 2001. szeptember 7-én érkezett meg a szeptember 5-én postára adott ellenajánlat. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) viszont 2001. szeptember 4-én hagyta jóvá az ajánlatot.
Ezzel szemben az értékpapírtörvény (éptv.) szerint a nyilvános vételi ajánlatot a felügyeletnek történő bejelentéssel egyidejűleg kell megküldeni az igazgatóságnak.