BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesen megújul a legbudapestibb fürdő, mutatjuk a terveket

Ősz óta folyik a népszerű Gellért gyógyfürdő rekonstrukciója, most részletesen ismertetjük a felújítás tervkoncepcióját.

A Gellért Gyógyfürdő és Uszodába belépve a budapesti belle époque világa fogad: mintha a boudoirok nehéz, parfümös illata csapná meg az orrot – írja az Origo. Ez talán a legbudapestibb fürdő: Nyugat és Kelet keveredik benne, nemcsak megjelenésében, hanem a fürdőkultúrában is.

Gellért Gyógyfürdő
A Gellért Gyógyfürdő és Uszoda a legbudapestibb fürdő / Fotó: 3h építésziroda

Ebbe a történetbe kapcsolódtak be a 3h építésziroda tervezői is, amikor a fürdő felújítását tervezték. A komplexum az 1918-as megnyitás óta lépésről lépésre bővült: a női és férfi termál közötti télikertből pezsgőfürdő lett, a nyitott ivócsarnokból fedett öltöző, végül megépült a hullámfürdő.
A felújítás legfőbb indoka a százéves technológia és az épületszerkezetek kora volt. 

Először újulhat meg teljes egészében a Gellért gyógyfürdő

Bár a ’70-es évek beavatkozásai többnyire jó színvonalúak voltak, és 2009-ben több restaurátori javítás is elkészült a férfi termálszárnyban, azonban az átfogó állagmegóvás elmaradt. Most először nyílik lehetőség az egész komplexum egységes, műemléki szempontból is hiteles megújítására – emeli ki az Építészfórum cikke.

A tervezés három fő pillérre épült: 

  • a funkcionális kapcsolatok helyreállítása, 
  • a belső terek kutatáson alapuló rekonstrukciója, 
  • valamint a strand használati, illetve esztétikai megújítása.

A funkcionális problémák feloldására elegáns megoldást dolgoztak ki: az aula alatti öltöző átalakításával egy összefüggő öltözőrendszert hoznak létre, ami a nyári többletigényt is kielégíti egy szezonális résszel. 

A földszinten, a férfi és női termálszárnyakban meglévő galériás öltözőket a koedukált térhasználatnak megfelelő, belátásgátló módon alakították át.
A termálszárnyak előfürdőiben új megnyitást alakítottak ki, hogy a termálszárnyaktól közvetlenül is bejuthassunk a pezsgőfürdőbe, ezzel erősítve a háromhajós struktúra belső kapcsolatait. Az egykori ivócsarnok helyén az öltözők áthelyezésével ismét pihenőterek jönnek létre, amelyek egy új szaunavilág részeként működnek tovább.

További érdekességeket ide kattintva olvashat a Gellért gyógyfürdő rekonstrukciójáról. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.