BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma az ECB is kamatot csökkenthet

A Federal Reserve ismét a piaci várakozásokkal teljes összhangban csökkentette irányadó kamatát, az alapvetően más beállítottságú Európai Központi Bank (ECB) pedig ma hozza meg döntését. A két központi bank egymással teljesen ellentétes módon próbálja meg elérni csak részben közös célkitűzéseit.

Nem okozott komolyabb meglepetést tegnap a piacon, hogy a Federal Reserve (Fed) ismét fél százalékponttal csökkentette irányadó kamatát. Ezáltal 2 százalékra csökkent a Fed-fundok kamata, amire 40 éve nem volt példa. A piac -- mint ahogyan az idén már kilenc alkalommal -- ezúttal is számíthatott a testület támogatására. Ráadásul a keddi döntés indoklásából további csökkentések ígéretei is kiolvashatók. Az 50 bázispont egyrészt azt mutatja, hogy a Fed résen van, de egyben a gazdasági helyzet súlyosságára is utal.
A Fed európai vetélytársa, az Európai Központi Bank ma határoz a kamatok csökkentéséről vagy szinten tartásáról. Az utóbbi időben óvatossá vált elemzők többsége most csökkentést vár. Az igazat megvallva azonban az ECB megítélésén már nem változtat az, ha ma kamatot mérsékel. A népszerűségi versenyt egyértelműen a Fed vezeti, amely az elmúlt években ritkán cselekedett a piac igényei ellenében. Az ECB viszont szinte sosem szándékozott a piac kedvében járni, ami nem kevés kritikát váltott ki Európa- és világszerte.
A két központi bank jól látható kényszerpályán mozog. Nagyjából mindkettő hasonló problémákkal küzd, de teljesen más stratégiával. Igaz, a célok sem 100 százalékig azonosak. Míg az ECB -- ezt a legutóbbi konferencián Wim Duisenberg ismét megerősítette -- csak az infláció kordában tartását akarja elérni, addig a Fed céljai közé emellett a munkanélküliség minimalizálása és a hosszú távú kamatláb alacsony szinten tartása is besorolható.
Az ECB-ről kevés kivétellel minden szakértő azt nyilatkozta, hogy már elkésett a monetáris lazítással, ha most csökkent is, az már túl késő lesz. A Feddel azonban a legtöbben eddig elégedettek voltak. Pedig mást sem csinál, mint tűzoltó jelleggel csökkentgeti a kamatokat, hogy elkormányozza a gazdaságot az egyébként elkerülhetetlennek látszó recesszió elől. A recessziós veszélyt Alan Greenspan már az év elején felismerte, ezt mutatja a január 3-i aggresszív kamatvágás. Az amerikai gazdaság helyzete azonban nem javult, sőt a szeptember 11-i események még az utolsó mentsvárat, a lakossági fogyasztást is megrendítették. A kamatváltoztatások hatása -- a tapasztalatok alapján -- 6-9 hónappal érvénybe lépésük után kezd érezhetővé válni. Egyelőre azonban minden gazdasági mutató csak romlik.
A helyzet pikantériáját az adja, hogy mivel a központi banki tevékenység sikerének elengedhetetlen feltétele a hitelesség, mindkét "versenyző" kénytelen kitartani stratégiája mellett. A Fed az aktív beavatkozásokat tűzte zászlajára, így szorgosan vagdossa a kamatokat. Az ECB amerikai társával ellentétben szigorúan az inflációs célkitűzés rendszerét alkalmazza, így csak számára megfelelő pénzromlás mellett hajlandó lazítani a monetáris szigoron. Előbb-utóbb azonban az ECB-nek is kamatot kell csökkentenie, mint ahogy a Fednek is véget kell vetnie a mostani sorozatnak (kevés az esélye, hogy 1 százalék alá mennének a kamatokkal). Az Európai Központi Bank azonban annyival könnyebb helyzetben van, hogy a külső körülmények -- elsősorban a csökkenő nyersanyagárak -- a kezére játszanak. A Fed számára azonban egyelőre még beláthatatlanok a terrorcselekmények által okozott sokkhatás következményei, bár azt a keddi közleményben is hangsúlyozták, hogy a hosszú távú gazdasági kilátások jók.
Az amerikai gazdaság 2000-ig a leghosszabb nem háborús időszaki expanzióját élte. A fordulat azonban még a borúlátó várakozásokat is alulmúlta, sokakban felmerült a kérdés, hogy a leghosszabb békeidőben meglévő expanziót nem a leghosszabb recesszió követi-e.
A devizapiac és a részvénypiac furcsán reagált a Fed kamatvágására. A Wall Streeten fellélegeztek a befektetők -- ők nyilván a Fed üzenetének a kedvező oldalára voltak fogékonyak --, a devizapiacon azonban mindenki igyekezett megszabadulni dollárjaitól, elhúzódó visszaesésre számítva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.