A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) kezdeményezésére a múlt hét végén megbeszélést tartott Szász Károly, a hatóság elnöke és az Európa Biztosító tulajdonosának számító francia Groupama cég képviselője -- nyilatkozta lapunknak Gulácsi Ferenc, a PSZÁF főosztályvezetője.
A tárgyaláson az elnök rosszallását fejezte ki, mivel a tulajdonos megkésve értesítette a felügyeletet az Európa teljes vezetésének menesztéséről. A Groupama ígéretet tett a szabályok betartására, s közölte: 30 napon belül eljuttatják a hatósághoz engedélyezésre a biztosító új vezetőinek listáját.
Piaci információnk szerint az Európa élére több, korábban is a cégnél lévő vezetőt nevezhetnek ki, de új munkatársak is csatlakoznak majd.
A PSZÁF ma nem lát működési kockázatot a biztosítónál, amelynek irányítása folyamatos -- szögezte le Gulácsi. A felügyelet szerint csak eljárási hiba történt, amit a francia fél tisztázott.
Megkeresésünkre Balogh Tibor, az Európa menesztett elnök-vezérigazgatója elmondta: a megjelent közel 800 millió forintnál jóval kisebb lesz a társaság idei vesztesége. A szakember a cég és a tulajdonos iránti lojalitás miatt nem kívánta kommentálni a Groupama lépését.
A tulajdonos a múlt héten menesztette váratlanul a cég 12 vezető munkatársát, a bizalom megszűnésével, az üzletkötői állomány, a központ, az informatika terén hozott, szerinte téves döntésekkel indokolva a lépést (VG, nov. 14.).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.