Banküzemi folytonosság
A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) a KPMG tanácsadó cég segítségével az elsők között dolgozott ki az üzleti folyamatok egészét átfogó, komplex üzletfolytonossági tervet - derült ki azon a rendezvényen, amelyen már ennek tapasztalatairól is tájékoztatták az érdeklődőket. A komplex üzletfolytonossági terv (Business Continuity Plan - BCP) célja, hogy a szolgáltatásokat a társaságok gond esetén, de katasztrófák után is, a lehető legrövidebb idő alatt és a legkisebb költséggel szinte zökkenőmentesen nyújthassák.
A szeptember 11-i New York-i merényletben több mint száz pénzügyi céget ért komoly veszteség, közülük mindössze 10-15 százaléknak volt átfogó üzletfolytonossági terve - emelte ki előadásában Raffai Mária informatikai professzor. Raffai hangsúlyozta, hogy a BCP-vel felvértezett cégek egy-két napon belül folytatni tudták tevékenységüket, míg a többiek közül sokan tönkrementek.
A BCP kidolgozása előtt - mondta el Janni Ferenc, a KPMG menedzsere - alaposan elemezni kell az üzleti hatásokat, értékelve, melyik folyamat milyen kockázatokat rejt. Az MKB esetében összesen 264 folyamatot vizsgáltak meg a tanácsadók, és ebből ötven bizonyult az üzletmenet szempontjából kritikusnak. A projektet irányító Jakab Péter, az MKB bankbiztonsági szakterüle-tének vezetője arról számolt be, hogy náluk a komplex BCP kidolgozása és bevezetése hét hónapot vett igénybe. A szisztéma Jakab szerint akkor lehet hatékony, ha maga is folyamat, azaz: a változó körülményekhez igazítva állandóan pontosítják, karbantartják, tesztelik és oktatják. A szakember gyakori tévedésnek nevezte, hogy a tervezés az informatikusok feladata, jó eredmények csak a szakterületek maradéktalan közreműködésével, a felső szintű vezetők teljes támogatásával érhetőek el.
A magyarországi pénzintézetek közül egyébként mára egyre többen fontolgatják, hogy az előre nem látható események hatásainak csökkentésére, a működési kockázatok kivédésére szintén készítenek üzletfolytonossági tervet. (BVJ)
Munkatársunktól


