BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új Konzumbank-fiók

Székesfehérváron avatta fel 30. bankfiókját a Konzumbank Rt. Az ünnepélyes megnyitón megjelent Stumpf István kancelláriaminiszter is, aki beszédében úgy vélekedett, hogy szükség van olyan bankokra, amelyek az erősödő hazai vállalkozói réteg támogatásával járulnak hozzá a kormányprogramban meghatározott célkitűzések valóra váltásához. Stumpf szerint a Magyar Fejlesztési Bankra (MFB), illetve a tulajdonában lévő Konzumbankra kiemelt feladat hárul a kabinet által elhatározott egységes társadalom- és gazdaságfejlesztési stratégia megvalósításában. A miniszter ezen feladatok közé sorolta az infrastrukturális fejlesztéseket, a kis-, a közép- és a családi vállalkozások támogatását.

A Konzumbank mára ismét nyereségesen működő pénzintézet, amely konszolidálni tudta tevékenységét, illetve - a tulajdonossal közös tervezéssel - mind több új szolgáltatást kínál - mondta el Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója. A tavalyi évet 29,6 százalékkal emelkedő mérlegfőösszeg mellett 1,1 milliárd forintos profittal záró pénzintézet vezérigazgatója, Gerhardt Ferenc a Világgazdaságnak elmondta: a bank a rá váró feladatok mellett sem feledkezik meg a lakossági üzletág fejlesztéséről. A pénzintézet napokon belül megállapodik, és két héten belül fiókhálózatában kínálni fogja a Földhitel- és Jelzálogbank forrásoldali kamattámogatott hitelét. A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy korábban a Konzumbank volt az FHB első partnere, együttműködésüknek döntő szerepe volt abban, hogy tavaly meghétszereződött a Konzumbank lakossági hitelállománya.

Megtudtuk: a bank családi gazdaságokat segítő agrárhitel-konstrukciója iránt 4 nap alatt hétezren érdeklődtek, az első 58, összesen több mint kétmilliárd forintnyi hitelkérelmet pedig be is fogadták.(VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.