Kínai uralom a banktoplistán
Továbbra is kínai bankok uralják a feltörekvő országok pénzintézeteinek saját tőkéje alapján öszszeállított rangsort, az ázsiai illetőségűek mellett azonban egyre nagyobb számban találhatóak dél-amerikai, illetve térségünkbeli, elsősorban orosz bankok a 250 tagot számláló összeállítás élmezőnyében - derül ki a Moody's által készített s a Euromoney által közölt összeállításból. Ezek többsége annak ellenére tudott növekedést produkálni a tőkésítettség tekintetében az elmúlt évben, hogy a világgazdaság kilátásainak jelentős romlása miatt a szkepticizmus és bizalmatlanság volt a legjellemzőbb befektetői attitűd.
A kelet-európai régió bankjai közül elsősorban az oroszországiak bizonyultak kiemelkedőnek, ennek köszönhető, hogy a listán szereplő 250 pénzintézet között a 11 legnagyobb tőkenövekedést mutatóból öt ebből az országból került ki. A kilenc legjobb ROE-mutatót produkáló bankból három szintén orosz volt. Történt mindez annak ellenére, hogy a szektor továbbra is a túlzott centralizációtól és alultőkésítettségtől szenved ebben az országban. Az orosz kormány 2000-ben meghirdetett tervei szerint számos ponton módosítani fogják a tőkepiaci szabályozást annak érdekében, hogy a mostaninál rugalmasabb és életképesebb pénzintézetek működhessenek.
A dél-amerikai országok közül kiemelkedik a brazil bankok teljesítménye: az első 25 helyezésből négyet tudhatnak magukénak. Az elmúlt év pedig nem sok jót hozott az életükben, hiszen a brazil fizetőeszköz árfolyama a regionális válságoknak köszönhetően rekordmélységbe süllyedt a dollárral szemben, tizenöt pénzintézetükből 12 esetén pedig a minőKsítőintézetek a hitelbesoroláson is rontottak. Nem volt ez másképp a 4,21 milliárd dolláros tőkésítettséggel a lista hetedik helyét elfoglaló Banco Bradesco esetében sem, amely a legnagyobb a brazil magánbankok körében.
A négy legnagyobb bank pozíciójában továbbra is kínai pénzintézeteket találunk. A listavezető a tavalyi évhez hasonlóan 2002-ben is a Bank of China lett 26,5 milliárd dolláros kapitalizációjával. A lista egyetlen magyar szereplője, az OTP Bank 118. helyét 605 millió dolláros saját tőkével érte el. (LGA)


