BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brókercégek: 3,7 milliárdos profit

A befektetési társaságok szépen növelik az idén nyereségüket, ám mint id. Jaksity György, a Befektetési Szolgáltatók Szövetségének főtitkára megjegyezte, volt honnan. Az elmúlt év nem kényeztette el a brókercégeket, ám idei összesített eredményük 3,4-3,7 milliárd forint közé várható.

A brókercégek első három negyedéve impozáns számokkal társult, hiszen a forgalom 51 százalékkal, 33 861 milliárd forintra erősödött, igaz, ez elsősorban a január-februári időszakban realizálódott. Az azonnali forgalom összetételében nem következett be lényeges változás, továbbra is az univerzális bankok tőzsdén kívüli saját számlára történő kereskedése határozza meg az összforgalom alakulását - derült ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összesítéséből. Számottevően nőtt a befektetési szolgáltatók eredménye: a 2,7 milliárd forintos profit 65 százalékos javulást jelent 2001 hasonló időszakához képest. Volt honnan javulni, a tavalyi év ugyanis keserves időszak volt a tőkepiaci szereplők számára - jegyezte meg id. Jaksity György, aki szerint az év utolsó negyedében is ez a tendencia lesz a jellemző. A PSZÁF úgy látja, mivel a fellendülés a harmadik negyedévet követő két hónapban is folytatódott, illetve a negyedik negyedév végéhez közeledve a tőkepiaci aktivitás szezonálisan erősödik, a brókercégek 2002. évi adózás előtti profitja - hacsak december nem okoz drasztikus változást - 3,4-3,7 milliárd forint közé várható. A profit növekedésében jelentős szerep jutott a 14 százalékos költségcsökkentésnek is.

A koncentrációs folyamat zöme már lezajlott, ám a költséghatékonyság fokozása további összeolvadásokat válthat ki - mutatott rá id. Jaksity György. Év elején még 37 befektetési vállalkozást regisztráltak, ám időközben kilenc állományátruházás, két beolvadás útján szűnt meg.

Lényeges elmozdulást mutat a befektetési vállalkozásoknál a származékos termékek forgalma. Kötési áron számolva 17 664 milliárd forint a duplikált forgalom, amely szinte kizárólag a bankok határidős devizaügyleteinek, valamint deviza-swaptranzakcióinak növekedéséből fakad. A bankok és a brókercégek is aktívan részt vesznek az erős forinthoz kötődő spekulációs ügyletekben, ám jelentős torzítást okoz, hogy a forgalmat kötési áron kell jelenteni, holott a tényleges pénzmozgás töredéke ennek az összegnek. (FB)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.