BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb csúcsokra ugrottak a világpiaci aranyjegyzések

Több tényező együttes hatására, főleg a dollár újabb gyengülése nyomán 1997 júniusa óta nem látott magasságba szökött a rúdarany londoni napi piaci ára. Hasonló emelkedést jeleztek a New York-i határidős tőzsdéről is. Az elmúlt napokbeli erős drágulás már biztosan nem érződik a hazai karácsonyi ékszerárakban.

Péntek délelőtt 333,6 dollár felett, azaz immár öt és fél éves csúcson tetőzött az arany troy unciánkénti ára a londoni napi piacon, ami mintegy 20 százalékos növekedés az év eleji szinthez képest (1 troy uncia = 31,1 gramm). Az aranyjegyzések szárnyalása az ezüst napi piaci árát is valamivel feljebb tornázta: troy unciánként 4,78 dollárra.

A mostani tőzsdei trend már semmiféle hatással sem lehet a hazai karácsonyi ékszerpiacra - véli Tóthné Somogyi Judit, az Orex Kereskedőház Rt. nemesfémforgalmi vezetője, hiszen a kereskedők még az idény kezdete előtt feltöltötték üzleteik készleteiket. Egyébként a rúdarany idei korábbi áremelkedései sem hatottak különösebben az itteni aranyékszer-árakra, amiben döntő szerepet játszott a forint jelentős árfolyam-erősödése.

Épp ezért egyelőre a jövőt illetően is nehéz becslésekbe bocsátkozni, hiszen az újra esedékessé váló beszerzésekig még sok minden történhet a tőzsdéken, figyelembe véve az eddigi ármozgás hektikusságát is.

Az elmúlt napokbeli látványos, mintegy tízdolláros tőzsdei drágulás fő okaként azt említik az elemzők, hogy a dollár ára csaknem hároméves mélypontra esett az euróval és a jennel szemben, miután ismét felerősödtek a kételyek az amerikai gazdaság közeli fellendülését illetően. Az utóbbi valuták tulajdonosaiban ez természetesen megnövelte a dollárárfolyamú arany iránti vásárlási kedvet. Hasonlóképp, a spekulatív befektetői keresletet ösztönözte az európai részvénypiacok múlt heti gyengülése is.

A folyamatot segítette, hogy decemberben az arany ára amúgy is újra szilárdult, ahogy a fegyverzetellenőrök helyszíni vizsgálódásainak megindulásával újra komolyabban felmerült az Irak elleni közeli katonai akció lehetősége. A tartósnak bizonyuló közel-keleti feszültséghez társultak legújabban az Észak-Korea nukleáris terveiről szóló hírek is.

A hosszvárakozásokat erősítheti, ha a negyedik negyedévben valóban kedvező irányt vesz

az arany világpiaci összkereslete, mint azt a legutóbbi előrejelzésében az Aranyvilágtanács (WGC) jósolta. Az összfelhasználás mintegy négyötödét adó ékszeripar vásárlásai ugyan még a harmadik negyedévben is több mint 4 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbi szinttől, ám a különbség már érezhetően csökkent az előző háromhavihoz képest.

Kérdés persze, hogy az előrejelzés nem borul-e fel, ha netán folytatódik a mostani trend. Hiszen az nagymértékben befolyásolhatja a legfontosabb világpiaci vásárló, India jövő hónapokbeli beszerzéseit. Ezek éppen az arany tavaszi jelentős drágulása miatt csökkentek 44 százalékkal az idei első fél évben, 2001 hasoló időszakához viszonyítva.

A növekvő árak tovább serkenthetik a termelési kedvet is, feltéve persze, hogy a bányatársaságok anyaországi valutái nem erősödnek meg túlságosan a dollárhoz képest. A világ legnagyobb aranytermelő országa, Dél-Afrika bányáinak összkínálata például nem utolsósorban a helyi valuta, a rand tavalyi 37 százalékos gyengülése nyomán nőtt 130 ezer unciával - 9,52 millióra - az idei első kilenc hónapban.

Ám ez utóbbi dollárhoz viszonyított árfolyama a múlt hónap végén már 13 havi csúcsra emelkedett. A tényleges kínálatra emellett az is mindig lényegesen hat, hogy a bányatársaságok mekkora mennyiséget hajlandók előre értékesíteni a jövőbeni termelésükből. Márpedig az ebbéli készségük nagymértékben csökken, ha tartós hossztrenddel számolnak. (GI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.