Az OTP Bank és az egész csoport tavalyi évben elért dinamikus bővüléséről számolt be Spéder Zoltán, a pénzintézet alelnöke, vezérigazgató-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján. A bank 12,3 százalékkal, 2,39 milliárd forintra növelte mérlegfőösszegét, ezzel a piaci részesedése a mérlegfőösszeg alapján 22,1 százalékos. A csoport mérlegfőösszege 17,9 százalékkal, 2,74 milliárd forintra bővült.
Az ügyfélkihelyezéseken belül a lakossági hitelek 27,7 százalékkal, 329,8 milliárd forintra nőttek, a vállalkozói hitelek pedig 20 százalékkal, 558 milliárd forintra. A lakossági üzletágban a növekedés motorja a lakáshitelezés volt, a fogyasztási és folyószámlahitelek is dinamikusan bővültek. A lakossági betétállomány 8,4 százalékkal, 1523,7 milliárd forintra emelkedett, míg a vállalkozói betétek állománya közel 35 százalékkal nőtt.
A bank 102,7 milliárd forint nettó kamatbevételt ért el, ami 4,4 százalékkal magasabb a 2001-es értéknél. A nem kamatjellegű bevételek pedig kiemelkedő mértékben, 51 százalékkal, 64,6 milliárd forintra nőttek. Ez nem az árazásnak, hanem a megnövekedett forgalomnak volt köszönhető - hangsúlyozta az alelnök.
A bank összességében 13,5 milliárd forint céltartalékot képzett, illetve hitelezési veszteséget számolt el, ami 58,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A pénzintézet az óvatossággal indokolta a megemelt céltartalékolást. Mint Spéder Zoltán elmondta, 2003 a tavalyinál bizonytalanabb év lesz.
A bank magyar számviteli szabályok (mszsz) szerinti adózott eredménye 23 százalékkal, 47,2 milliárd forintra nőtt, az előzetes mérlegbe a bank vezetése 25 százalékos osztalékfizetési rátát állított be.
Az OTP Bank leányvállalatai is kiemelkedően teljesítettek, öszszesen 9,8 milliárd forinttal járultak hozzá a 68 milliárdos konszolidált adózás előtti eredményhez. A leányok teljesítménye csak 4 százalékkal magasabb a bázisévnél, de ennek az az oka, hogy a tavaly megvásárolt OTP Banka Slovensko 3,8 milliárd forintos veszteséget hozott. Ebből 3,5 milliárdot adnak azok az egyszeri veszteségek, amelyekkel az OTP menedzsmentje a vásárláskor is számolt - hangsúlyozta Spéder. Hozzátette: a szlovák leány 2003-ban már nyereséges lesz.
Kiemelkedően, 20,4 százalékkal, 2,3 milliárd forintra nőtt a Merkantil Bank adózás előtti eredménye, az alapkezelő pedig 46 százalékkal, 3,5 milliárdra növelte a nyereségét. Az OTP Jelzálogbank 637 millió forintos eredményt hozott. Az alelnök a 2003. évre a tavalyinál szerényebb ütemű, 8-10 százalékos eszköznövekedést vár a banknál, az adózás előtti eredmény pedig 18-20 százalékkal lehet magasabb a jelenlegi 58 milliárd forintnál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.