BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Graphisoft: pozitív változás

A Graphisoft ugyan nyereséget ért el az elmúlt év utolsó három hónapjában, az előző kilenc hónap veszteségét ez sem tudta kiegyenlíteni. A szoftvergyártó cég 2,569 millió eurós mínuszban zárta a 2002. évet.

A Graphisoft tavaly novemberben kezdte el a legújabb ArchiCAD verzió, a 8.0-ás forgalmazását, s ennek eredménye az elmúlt év utolsó három hónapjában éreztette is hatását. Az utolsó negyedév 124 ezer eurós nyereséget hozott, jóllehet arra már korábban is számítani lehetett - a társaság ősszel profitwarningot tett közzé -, hogy az éves teljesítmény elmarad a várakozásoktól. Az év végi "hajrá" így csak szépíteni tudott az éves számokon. Az utolsó negyedév árbevétele 4,1 százalékkal 8,55 millió euróra bővült, ám az egész évet nézve már nem ilyen kedvező a helyzet: a forgalom 10,8 százalékkal, 29,390 millió euróra mérséklődött. A társaság egyébként 2002-ben 24,8 millió eurót szoftverértékesítésből, 1,4 milliót pedig ingatlan bérbeadásából szerzett meg.

A társaság tavaly szigorú költségtakarékossági intézkedéseket hajtott végre. Ennek köszönhetően a Graphisoft üzemi költségei a negyedik negyedévben 12,3, egész évben 7 százalékkal mérséklődtek. Ez azonban nem kompenzálta az értékesítés árbevételében bekövetkezett 3,2 milliós visszaesést.

Az összképet rontotta egy 700 ezer eurós céltartalékképzés, amely az Object Online-hoz és a japán Expression Toolshoz kapcsolódik. Ez utóbbinak a 2000-ben 601 ezer euróért megvásárolt, 2,85 százalékos részesedését nullára volt kénytelen leírni, a társaság ugyanis 2003. január 20-án csődöt jelentett.

Az idei évi kilátásokkal kapcsolatban a társaság megjegyzi: az ArchiCAD 8.0 kedvező fogadtatása, valamint a cég folytatódó, hatékony költséggazdálkodása óvatos optimizmusra ad okot. Arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy a társaság a kulcsfontosságú építési piacokon 2003-ban sem vár javulást. Ez évre már mérsékelt árbevétel-növekedést, s nyereséges működést vár a Graphisoft. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.