BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilátástalanság a tőzsdén

Hiába közöltek várakozásoknak megfelelő jó tavalyi eredményt a vezető tőzsdei társaságok, részvényeik értéke jelentősen esett pénteken. A szakértők szerint a növekedési kilátások szűkülése, a bizonytalan idei kilátások okozták az eladásokat.

Jelentős áreséssel "jutalmazta" a tőzsde pénteken a blue chipeket az alapvetően kedvező gyorsjelentések megjelenése nyomán. Hoszszú idő után ez volt az első alkalom, hogy az eredményekre egyértelmű eladási hullámmal reagált a piac, most ráadásul nem profitrealizálásról volt szó, mivel az idén eddig már mínuszban vannak a fontosabb papírok. A Mol esetében a szakértők szerint a feldolgozás-kereskedelem üzlet vártnál gyengébb teljesítménye okozhatott eladásokat, a Matávnál és az OTP-nél a nem elég kedvező 2003-as kilátások kedvetlenítették el a befektetőket. A Matáv jelentős készpénztermelő képessége mellé az idén már csak infláció alatti árbevétel-növekedést tervez, a nagybank alelnöke pedig elismerte, hogy az idei év nehezebb lesz - az egyébként kitűnő - tavalyinál.

Szakértők szerint az idei szerény növekedési kilátások nem elegendők a befektetők étvágyának felkeltéséhez, így csak abban bízhatnak a hazai piaci szereplők, hogy az uniós konvergencia végre a részvénypiacon is érezteti hatását, és az európai vetélytársakhoz mért alulárazottság kelti fel a külföldi befektetők figyelmét.

A blue chipek jó eredménye mellett a második vonalban egyértelmű csalódást okozott a Rába, a Fotex és a Mezőgép teljesítménye, de az Antenna Hungária és a Zalakerámia részvényesei sem lehettek boldogok. Az egyedüli jó hírt ebben a körben pénteken a NABI szolgáltatta, mely a korábbi negyedévek csalódása után ezúttal kissé javítani tudott.

Cégeredmény-összefoglalók a 7., 9., 10. és 11. oldalon

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.