BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A háború szárnyalást hozott

A Wall Street jól reagált az Irak elleni offenzíva megindítására: a Dow Jones 8,3, a Nasdaq 6 százalékos emelkedést realizálhatott az elmúlt héten. Ennek köszönhetően a Dow Jones elé visszatért a pluszjel az idei teljesítményét követően (2,2 százalékot erősödött 2003-ban), míg a Nasdaq már 6,4 százaléknál tart. Az optimizmus oka: a piaci szereplők rövid háborúra számítanak. A tőzsdéket egyértelműen a háborús hírek mozgatták, az egyéb fundamentumok alapvetően háttérbe szorultak. A technológiai szektort azonban - ha átmeneti időre is - nem hagyta hidegen az Oracle vártnál sokkal gyengébb értékesítési prognózisa, miközben a DuPont kurzusát közel 5 százalékkal dobta meg az a bejelentése, hogy nem változtat negyedéves prognózisán.

Nyugat-Európában is folytatódott a rendkívül optimista hangulat, az érdeklődés középpontjában itt is egyértelműen a háborús hírek és várakozások álltak, s a néhány rossz céghírnek csak nagyon korlátozott volt a hatása. Az európai börzemutatók két hónapos csúcsot tudhattak maguk mögött múlt pénteken, a londoni FTSE 100 7,1, a párizsi CAC 40 5,5, a frankfurti DAX pedig közel 13 százalékkal erősödött az elmúlt héten. A meglehetősen hektikusan mozgó technológiai és biztosítási részvények realizálhatták az egyik legnagyobb nyereséget, ám nagyobb mértékben erősödtek a bankpapírok és a légitársasá-

gok részvényei is.

A Budapesti Értéktőzsde is követte a nemzetközi trendet, a BUX 4,4 százalékkal, 7583,48 pontra tornázta fel magát. A húzópapírnak egyértelműen a csökkenő olajár nyomán javuló kilátásokkal bíró Mol bizonyult, a kurzusa 6,3 százalékkal erősödött az elmúlt héten. Közel hat százalékkal drágult a Matáv árfolyama is. A blue chipek közül a legkisebb, 2,44 százalékos növekedést az OTP könyvelhette el. A Zalakerámia és a Pannonplast árfolyamát kedvezően érintette a társaságok körüli bizonytalan helyzet: az előbbi 4,2, az utóbbi 4,7 százalékot emelkedett. Az Egis visszatért a 7 ezer forint feletti tartományba, ahol utoljára február végén járt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.