BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Micsoda nap: egyszerre két új autópálya megépítését jelentették be Magyarországon, még Ausztriában is nagyon várják – az Adriához is gyorsabb lesz lejutni

2030 végéig megépül az M86-os Körmend–Szombathely, az M87-es Szombathely–Kőszeg szakasza, valamint a vármegyeszékhely északi elkerülő útjának hiányzó része, ezzel jelentősen javul a régió észak-déli és osztrák irányú közlekedése. A kiviteli tervek és engedélyek már rendelkezésre állnak, a területszerzés és a kivitelező kiválasztása folyamatban van.

 tervek szerint 2030 végéig megépül az M86-os gyorsforgalmi autóút Körmend és Szombathely, valamint az M87-es Szombathely és Kőszeg közötti szakasza, illetve a vasi vármegyeszékhelyet elkerülő út hiányzó része is – ismertette Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen, a vármegyei közgyűlést tájékoztatva.

Hivatalos: 2030-ig megépül az M86-os Körmend és Szombathely, valamint az M87-es Szombathely és Kőszeg közötti szakasza
Fotó: Koszticsák Szilárd

Ágh Péter közölte: a kiviteli tervek és az építéshez szükséges engedélyek megvannak, a területek megszerzése folyik, a kivitelező kiválasztása közbeszerzési eljárás keretében zajlik. Folyamatosak a szombathelyihez hasonló tájékoztató fórumok is, annak érdekében, hogy az érintett önkormányzatokat is tájékoztassák a fejlesztés részleteiről.

A szaktárcánál jelenleg 115 beruházás tervezése zajlik, a tervezés összesen 110 milliárd forintba kerül, a tervezett fejlesztések beruházási értéke pedig közel 4 ezer milliárd forint - mondta. Hozzátette: az M86-os és M87-es tervezése és a területszerzések összesen 7,5 milliárdba kerülnek, a jelenlegi parlamenti ciklusban a legfontosabb feladat a kiviteli tervek elkészítése volt.

Figyelembe veszik a települések igényeit

Nagyon fontos, hogy mindazok a szempontok, amelyeket a települések önkormányzatai megfogalmaztak igényként, azokat beépítették a tervekbe. Ezek nyomán több alsórendű utat újítanak fel, illetve új kerékpárutak is épülnek. 

Ha Szombathely és Kőszeg között megépül az autóút, azzal jelentősen javulnak a közlekedés lehetőségei Bécs irányába, illetve a Szombathely és Körmend közötti szakasz megépülésével a régió számára egy fontos észak-déli irányú közlekedési folyosó is létrejön – mondta. Tervben van a Körmend-Zalaegerszeg közötti gyorsforgalmi út építése, valamint a Zalaegerszeg és Nagykanizsa közötti gyorsforgalmi út megépítése is, így 

déli irányba akár a tengerhez is gyorsabb lesz az eljutás.

Nyul Zoltán, az ÉKM helyettes államtitkára előadásában arról szólt, a most zajló projektben három, a térség számára meghatározó jelentőségű útfejlesztés, az M86-os és M87-es gyorsforgalmi út megépítése, illetve a Szombathelyet északi irányból elkerülő út építése kapcsolódott össze.

Tájékoztatása szerint a Szombathely és Kőszeg, valamint a Szombathely-Körmend közötti gyorsforgalmi út jelentős részén is 2-szer 2 sávon haladhat majd a forgalom, 110 kilométeres óránkénti sebességgel, de nem épül az út mellé például leállósáv.

Szombathely és Körmend között Egyházasrádócnál és Táplánszentkereszt és Sorokpolány mellett alakítanak ki körforgalmú csomópontot, az M86-os Körmendnél a már meglévő körforgalomnál csatlakozik a Körmend-Szentgotthárd közötti M80-as szakaszra, amelynek az osztrák határig vezető szakasza korábban már elkészült.

Kitért arra is, hogy az M87-esen Gyöngyösfalunál olyan pihenőhely épül, amely tengelysúly mérésére is szolgál majd, illetve a Kőszeg elkerülésére szolgáló szakaszon lesz lehajtó a tervezett Campushoz. Nyul Zoltán előadásában hangsúlyozta: a gyorsforgalmi utak gazdasági jelentőségük mellett leginkább a biztonság növelését szolgálják, példaként említette 

a Szombathely és Kőszeg közötti 87-es utat, amelynek baleseti statisztikája szavai szerint jelenleg nem túl biztató.

Szombathely belterületén a fejlesztésnek köszönhetően A Puskás Tivadar utcát megnyitják majd a gyorsforgalmi út felé, ezzel az ipari övezetet úgy lehet majd tovább fejleszteni, hogy ne zavarja a város lakóit, illetve a kamionforgalom nem terheli Szombathely belső útjait ismertette.

Ez lesz Magyarország következő új autópályája, már jövőre kezdik az építését: megszűnik a halálút – térképen a nyomvonal
Évek óta túlterhelt az M0-s, a 81-es főút pedig rendszeresen baleseti hírekkel kerül be a köztudatba. Erre a helyzetre jelenthet megoldást egy új autópálya, az M200-as, amely teljesen új nyomvonalon épülne meg Székesfehérvár térségében. A cél az, hogy végre legyen valódi alternatívája a fővárosi körgyűrűnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.