Piros betűs nap Magyarországon: elindult a Budapest–Belgrád vasútvonal, éjfélkor megérkezett az első vonat – a MÁV-vezér rögtön súlyos figyelmeztetést küldött
Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon – írta Hegyi Zsolt, a MÁV Csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Hegyi azt írta, ezzel nem csupán a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, hanem a zárt tesztek időszaka is lezárult. A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között teszik próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá.
Az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges. A biztonság ugyanakkor kettőn áll, nem csupán a vasutasokon, hanem a többi közlekedőn is múlik -–hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.
"A térségben élők hosszú ideig azt szokhatták meg, hogy nem járnak vonatok a pályán, mostantól azonban újra rendszeresen és nagy sebességgel érkezhetnek vasúti járművek a vonalon.
Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne megszokásból közlekedjen: a KRESZ maradéktalan betartásával és kellő körültekintéssel közelítse meg a vasúti átjárókat!
– írta Hegyi Zsolt.
Kitért arra, hogy a 150-es vasútvonal felújítása az elmúlt évek legnagyobb vasúti beruházása volt Magyarországon, a Ferencvárostól a kelebiai magyar-szerb határállomásig vezető 160 kilométeres régi, rossz minőségű, egyvágányos vasútvonal helyén egy végig kétvágányú, 160 kilométer/óra sebességgel járható vasútvonal épült a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel.
Az első vonat éjfél után néhány perccel a MÁV Railtours tehervonata volt, élén a mozdonymegújítási program keretében érkezett Siemens Vectron mozdonnyal – közölte.
200 kilométer per órával a Budapest-Belgrád vasútvonalon
A vonal kétvágányú, villamosított, és vegyes forgalomra – személy- és teherszállításra – tervezték. A szerbiai szakaszon a vonatok akár 200 kilométer per órás sebességgel közlekedhetnek.
A szerbiai pályaszakasz hossza 183,1 kilométer, a Belgrád–Szabadka közötti rész 2025 októbere óta üzemel. Magyarországon Soroksár és Kelebia között két teljesen új vágány épült ki, új felsővezeték-hálózattal. Korszerűsítették az állomásokat és a gyalogosátkelőket is.
A nagy sebességű közlekedés előtt speciális mérővonatokkal végeztek dinamikus vizsgálatokat. A tesztek megerősítették, hogy a pálya nagy tempónál is stabil és biztonságos. A cél mindkét oldalon az, hogy a vasút versenyképes alternatívát kínáljon az autós és légi közlekedéssel szemben.
A 3 óra 15 perces menetidő már üzleti és turisztikai utazások esetén is reális opcióvá teszi a vonatot.
A projekt a kínai „Egy övezet, egy út” globális kezdeményezés része, és a térség egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása. A fejlesztés nemcsak a két fővárost köti össze gyorsabban, hanem egy fontos észak–déli logisztikai folyosót is megerősít.
A teherszállítás februári indulása különösen fontos a régió gazdasága szempontjából. A gyorsabb és kiszámíthatóbb vasúti kapcsolat növeli a tranzitszerepet, és hosszabb távon a kereskedelmi kapcsolatok erősödését hozhatja.


