Az 1997. november elsejével egy kormánydöntéssel létrehozott Petrom az évi 3,5 millió tonna összkapacitású arpechimi és a 4,5 tonnás petrobrazi finomítók mellett az országszerte 480 töltőállomást működtető Pecót, két szállítmányozási céget és a finomítók külkereskedelmi cégét, a Romanian Oil Companyt tömörítette. 2002 áprilisától azonban a szállítmányozási tevékenységet önálló, teljes egészében állami tulajdonú cégbe vitték.

Az anyagilag és technológiailag igencsak gyengén álló Petromot először 1999-ben próbálták magánkézbe adni, ám a meghiúsult kísérlet komolyságát jól illusztrálja, hogy az újabb, korrigált privatizációs koncepciót csak 2002 végén sikerült tető alá hozni. A komoly gazdasági nehézségek és a privatizációs tervek miatt az utóbbi években jókora átszervezések mentek végbe a ma 2 milliárd dollárra taksált vállalatnál, így például csak a feldolgozóág 13 ezer embert bocsátott el. (A társaság ma mintegy 60 ezer főt foglalkoztat, szemben az 1999. végi 77,5 ezres létszámmal.)

A Türkmenisztánban, Kazahsztánban, Indiában és Törökországban érdekeltségekkel bíró Petrom eladása alighanem felgyorsítja a térség olajipari konszolidációit. A regionális szereplők számára elsősorban a méret növelése a fontos, bár egyre inkább szembesülnek azzal a problémával, hogy Kelet-Közép-Európában a finomítói kapacitások jócskán meghaladják az igényeket.

Esélyeiket többféle tényező rontja. A Mol nemrégiben a horvát INA-ban szerzett tulajdont, ezért valószínűleg szerényebbek a pénzügyi lehetőségei, míg a PKN Orlen eddig egyetlen privatizációs pályázaton sem volt sikeres. A részben az Egyesült Arab Emirátusok kezében lévő OMV viszont tavaly ősszel már vett egy 25 százalékos részesedést a második legnagyobb román olajcégben, a Hollandiában bejegyzett The Rompetrol Group NV-ben, ami miatt a versenyhatóságokkal gyűlhet meg a baja, hiszen cége 127 tagú töltőhálózatot és évi 4,8 millió tonnás finomítói kapacitást felügyel, ráadásul egyedüliként közvetlen kapcsolata van a Fekete-tengerrel.

Az orosz vállalatok a nyugati, főként uniós piacokon szeretnék termékeiket értékesíteni. Így szó van például a Barátság és az Adria-kőolajvezetékek összekapcsolásáról, amellyel a Földközi-tenger kínálta olcsó szállítási lehetőség volna elérhető. A másik lehetséges utat a tengerig a déli irány jelenti. Így nem meglepő, hogy a harmadik legnagyobb orosz olajcég, az 50 százalékban a BP tulajdonában lévő TNK-BP elsőként adta le szándéknyilatkozatát, mint ahogy jelentkezett a török Tupras finomító privatizációs tenderére is.

Az Egyesült Államok cégei számára eközben beszerzési piacaik diverzifikációja vált mind sürgetőbbé. Az afgán és iraki háborúk után egyre nagyobb a fenyegetés, hogy a közel-keleti országok nem adnak el olajat a tengerentúlra, ezért stratégiai jelentőségű az orosz olaj behajózási helyének felügyelete. Az államok egyik legnagyobb olajipari óriása, a Halliburton konzorciumot szervezett a Regal Petroleummal és a román Tender csoporttal, míg a szintén amerikai Occidental Oil és a Conoco Philips önállóan indult.

A 15 pályázat előminősítését szeptember 30-ra ígérik a román hatóságok, az előzetes ajánlatokat november 10-ig kell majd beadniuk a kiválasztottaknak. A végső ajánlatokra január végéig várnak, s a tervek szerint március végére eldől, melyik érdekcsoport szerezhet előbb 33,34 százalékos részesedést, majd tőkeemeléssel többségi tulajdont.