Világos célokra van szükség
A legnagyobb gondot az okozza, hogy nincsenek világosan kijelölt célok, amihez ragaszkodnánk. A célok állandóan mozognak, mind időben, mind minőségben, és a célokhoz vezető utak is állandóan módosulnak. A kormányzat állandóan arról beszél, hogy javítani kell a versenyképességet, és közben az állami újraelosztás évről évre növekszik, ami ugyebár nem versenyképesség-növelő intézkedés. A nemzeti bank hol az árfolyamot célozza, más alkalommal csak az inflációt figyeli.
Az elemzőket sokszor szidják, hogy miért nem látták pontosan előre a 3 százalékos kamatemelést és a folyó fizetési mérleg növekvő hiányát. Arra senki sem számított ugyanis, hogy a folyamatosan romló költségvetési helyzet ellenére nem lesz jelentős kiigazítás. A forint esetében egyszerűbb védekezni, az ún. NEER (nomináleffektív árfolyam) alig 3 százalékos gyengülést mutatott 2003-ban, mivel a forint euróval szembeni 10 százalékos gyengülése mögött nagyrészt az euró dollárral szembeni 25 százalékos erősödése van. A forint tehát 260 körül nem gyenge, sőt a magyar gazdaság jelenlegi fundamentumait figyelembe véve kifejezetten erős. Azt viszont látni kell, hogy a forint relatív erőssége egyre inkább a magas kamatoknak köszönhető; ne feledjük, az MNB öszszesen 6 százalékkal emelte irányadó kamatait, hogy a devizát stabilizálja. A kamatemelés hatékonysága azonban egyre kisebb, ami a romló fundamentális helyzet eredménye. Míg nyáron az euróhoz képest 7 százalékos kamatkülönbség is elegendő volt a forint stabilizálásához, addig ma már 10 százalékra van szükség.
A forint egyébként nem nevezhető erősen túlértékeltnek, hiszen az elmúlt három hónap exportnövekedése 20 százalék körüli, és a magyar termékek folyamatosan növelik részesedésüket az EU piacain.
A probléma a túlfogyasztás, és elsősorban ezzel kell valamit kezdeni, nem a devizával. Hazánk esetében a folyó mérleg megnövekedett hiányát nem a működőtőke-beáramlás, hanem a hitelfelvétel finanszírozza, márpedig ez hosszú távon nem tartható fenn. A folyó mérleg hiánya pedig nem a gyenge export miatt nagy, hanem a magas import következtében. A fogyasztási importot nagymértékben (10-15 százalékkal) vagy államháztartási és lakossági kereslet-visszafogással, vagy jelentős (20-25 százalékos) devizaleértékelődéssel (290-300 euró/forint árfolyam) lehet lefaragni. A devizaleértékelődés a strukturális helyzeten nem javít, csak időt ad a reformokra. A magyar helyzet megoldásának a kulcsa éppen ezért a kereslet visszafogásában kell hogy gyökerezzen.
Az államháztartási deficit csökkentése elsősorban a kiadások csökkentésével kell hogy bekövetkezzen, mert ezáltal több levegő marad a magánszektor számára, másrészt a bevételek növelésével bekövetkező deficitcsökkentés az esetek nagy részében sikertelen. Végre be kellene látni, hogy a jelenleg meglévő szociális rendszer fenntarthatatlan, és a bevételek növelése által megkísérelt deficitcsökkentés inflációt gerjeszt, ami az egyensúlyi devizaárfolyamot nominálisan leértékeli. Jelentős kiadáscsökkentés nélkül a negatív pénzpiaci spirál folytatódni fog, és minél később tesszük meg a szükséges lépéseket, annál többet fognak elvárni a befektetők, azaz a pozitív hatás egyre kisebb lesz. Az államháztartási deficit mostani szintje csak azért finanszírozható 5-6 százalékos reálkamatokkal, mert a befektetők még mindig úgy gondolják, hogy az ország a Gazdasági és Monetáris Unióba (GMU) tart. Amennyiben Latin-Amerikában lennénk, a mostani fundamentális környezet 10 százalék feletti reálkamatokat indokolna. A külföldi intézményi befektetők ugyanis csak a GMU-csatlakozásba vetett hit
miatt finanszírozzák az országot a jelenlegi kamatszintek mellett. Éppen ezért a GMU-csatlakozás időpontját nem szabad állandóan távolabb tolni és az államháztartási deficit csökkentése mindenek feletti prioritást kell hogy élvezzen.
Egy hiteles államháztartási kiadáscsökkentés esetén viszont a jegybanknak gyorsan mérsékelnie kellene az irányadó kamatait még a forint jelentős értékvesztése esetén is, hiszen egy kiadáscsökkentés esetén a deviza amúgy is csak átmenetileg gyengülne meg.
A hitelesség visszanyerése a jelenlegi instabil helyzetben szintén fontos, azaz olyan célokat nem szabad kitűzni, amelyek teljességgel elérhetetlenek, de kishitűeknek sem szabad lennünk. Tehát ambiciózus, de reális célokra van szükség, azaz az inflációt 2005 végére igenis 4 százalék körüli szintre kell csökkenteni, és ugyanezt kell tenni az államháztartási deficittel is. Ezek ambiciózus, de nem elérhetetlen célok, hiszen ne feledjük, hogy a magyar gazdaság ún. hosszú távú fenntartható inflációja (GMU CPI + Balassa-Samuelson-hatás) különböző számítások szerint 3-4 százalék között található, és a választási költségvetések (2001- 2003) előtti átlagos államháztartási deficit szintén 4 százalék körül volt.
Mindezek azt jelentik, hogy az új pénzügyminiszternek egy új, most már valóban hiteles fiskális politikát kell meghirdetnie, melynek tartalmaznia kell a deficitcsökkentés módját és mértékét, valamint olyan GMU-csatlakozási időpontot kell megjelölni, mely a befektetők számára még elfogadható (2009), és ezeket a célokat a későbbiekben nem lenne szabad módosítani (alacsonyabb deficit és korábbi GMU-csatlakozás persze lehetne új cél).
Egy ilyen program meghirdetése a kamatok jelentős csökkenését és a forint valódi stabilizálódását eredményezné, míg elmaradása sok fájdalommal és magas reálkamatokkal járna.
