BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Győri Keksz: új versenyben

Szerényen növelte tavaly árbevételét az előző évi 13 milliárd forintról a Győri Keksz Kft. A céget új piaci szereplők, illetve márka nélküli termékek kényszerítik versenyre.

Nehéz piaci körülmények között ért el tavaly egyszázalékos árbevétel-növekedést a Győri Keksz Kft.: vezetése szerint az elmúlt két évben számos új szereplő jelent meg a társaság piacán, s ezek saját márkás termékei, illetve no-name termékek is elárasztották a piacot. A kft.-nek az uniós csatlakozás előtt is például spanyol, olasz termékekkel kellett fölvennie a versenyt. Versenyképességén mindazonáltal javított a két és fél éve indított reorganizáció. Ennek során éves termelése 17 ezer tonnára esett, holott néhány éve még 26 ezer tonna volt a tervezett termelés.

Az újjászervezés mára meghatározó részben lezajlott. Győrben 315 munkahely megszűnt, Székesfehérváron pedig növelték a létszámot. A Rába-parti városban jelenleg 220, míg Fehérváron 195 munkavállalót foglalkoztat a társaság. A kft.-nél érdeklődésünkre hangsúlyozták, az elbocsátott dolgozók bő 90 százalékának gondjait már megoldották, s a maradék megoldásán is dolgoznak. 32 korábbi győri dolgozó települt át családostól Székesfehérvárra, lakásvásárlásukat, illetve -bérlésüket segítették.

Kapacitásának kétharmada a Fejér megyei városban működik.Győrben gyártják a szendvics típusú termékeket - mint például a Pilóta -, a Telesnack termékeket és a cukorkákat, a többi termék pedig Székesfehérváron készül.

A kft. hazai piaci részesedése saját adatai szerint mintegy 50 százalékos. Exportja az árbevétele körülbelül 10 százalékát képviseli. Árbevétel 2002-ben 13 milliárd forint volt, a múlt évben pedig mintegy 1 százalékkal azt meghaladó. Külföldre főleg Németországba és az Egyesült Királyságba szállított a cég.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.