BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hét végére helyreállt a rend

Nem volt egyértelmű a kép a héten a forint pályáját illetően a bankközi devizapiacon. A hét elején jól kezdett a hazai fizetőeszköz, később azonban nem várt gyengülésbe kezdett, melynek során egészen 265 forint közelében szaladt el az euró árfolyama.

Péntekre azonban helyreállt a rend: megjelent a vételi erő a piacon, az uniós deviza pedig visszatalált 261 forintos szintjéhez.

Bár a hét átlagában gyengén teljesített a hazai deviza, az EU-csatlakozás finisében mégis magára tudott találni. Pénteken a forgalom alacsony volt a piacon, a forint pozíciója 84 bázispontos erősödéssel, 11,11 százalékra javult. Hétfőn a monetáris tanács újabb menetrend szerinti ülést tart, kamatcsökkentést azonban most nem várnak a befektetők.

Csütörtöki 212 forint feletti szintje után vesztett lendületéből a dollár is a bankközi piacon. A zöldhasú egységét a hét utolsó napján 210,40/210,55 forinton jegyezték.

Lezárult a tartalékolási periódus, így az elmúlt héten irreálisan magas egynapos kamatok minden bizonnyal 12 százalék közelébe korrigálnak majd a héten. A forintpiac hoszszabb lejáratain ugyanakkor mérsékelt forgalom adódott csak, így ott nem változtak a jegyzések. A befektetők - jóllehet kamatcsökkentésre nem számítanak - a jegybank hétfői ülésére koncentrálnak.

Bár korábbi pozíciójából vesztett, összességében erős hetet zárt a dollár a nemzetközi piacokon. Előfordult, hogy az euró jegyzése 1,18 dollár környékére is leesett, péntekre azonban 1,198 dollár közelében korrigált. A piacot a két régió gazdasága felől érkező hírek mozgatják: a Fed kamatemelési politikája, illetve az EKB esetleges monetáris lazítása hónapok óta kulcskérdés. Az USA a héten több fontos makrogazdasági mutatója tekintetében is javuló tendenciáról számolt be, de egy-egy kedvező európai hír még így is elegendő a bizalom megingatásához.

A jen, jóllehet a japán gazdaság helyzete rég nem volt ilyen kedvező, nem talál magára a dollárral szemben. A zöldhasú jegyzése a hét végén már 110 jen fölötti volt, jóllehet nem oly rég még 103 környékén állt a kurzus.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.