BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szemléletváltás a vagyontervezésben

Tetemeset fejlődött hazánk a befektetési kultúra terén az elmúlt tizenöt évben, de továbbra is van mit behoznunk a nyugat-európai országokhoz képest. A hazai befektetők és a befektetési szolgáltatásokat nyújtó hitelintézetek számára mindez komoly és megfontolandó lehetőségek forrása: a fejlődés az előbbi csoport számára ésszerűbb és előrelátóbb gazdálkodást hozhat, a bankoknak pedig a piacbővítésben jelenthet ma még kiaknázatlan potenciált.

Azoknak az időknek, amikor a család spórolt pénzét párnákba tömködve érezte a legnagyobb biztonságban, ma már talán vége, de a legtöbb háztartás még most sem jut tovább a lehetőségek sorában a bankbetéteknél. A figyelembe vett befektetési időhorizont rendkívül rövid, elsősorban éven belül, ritkább esetben pár éves időtávon "optimalizálnak" a háztartások. Fejlett befektetői környezetben ennél sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a hosszú távú tervezésre és az ennek során alkalmazott eszközök is lényegesen szofisztikáltabbak a hazánkban ma általánosan ismerteknél.

Az európai uniós csatlakozás amellett, hogy kecsegtető gazdasági lehetőségeket kínál a taggá váló országoknak, minden bizonnyal egy felgyorsult szemléletváltással is együtt jár majd - többek között a befektetések terén is. Az ezt közvetítő piaci szereplők - európai vállalatok, hitelintézetek - az eddigiekben is komoly erőkkel képviseltették magukat régiónk országaiban, az átjárás azonban ezentúl még természetesebb lesz. A nyugati minták ilyen úton való beszivárgása hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazai befektetői szemlélet hoszszabb távúvá alakulhasson.

Több pénzügyi szolgáltató már az eddigiekben is kísérletezett a szemléletváltoztatás elősegítésével. Hazánkban talán elsőként a Citibank indította el vagyontervezési szolgáltatását, mely akár a nyugdíjasévekre is előretekintve támogatást nyújt a megtakarítóknak jövedelmi helyzetük optimalizálásában.

A vagyontervezési szolgáltatások lényege az, hogy a piacon egyébként is elérhető eszközöket új megvilágításba helyezze a befektetők számára. Célja tehát nem az eszköztár bővítése, hanem a már meglévő termékekhez kapcsolódó szemlélet változtatása. A szolgáltatást nyújtók számára a legfontosabb az, hogy a magánbefektetők is megismerjék a hosszabb távú befektetések előnyeit, illetve hogy tisztában legyenek azzal: befektetési döntéseiket a megszokotthoz képest színesebben, hosszabb távon gondolkodva is alakíthatják. Ma még az elérhető eszközök legnagyobb hányada ismeretlen a magánbefektetők számára, illetve azokhoz a valóságostól eltérő képzetek társulnak. A nyugati kultúrákban divatos öngondoskodás is gyerekcipőben jár még. Közvetlen változást így a vagyontervezésen keresztül elérhető termékpalettában az uniós csatlakozás sem hoz majd, a szolgáltatás a már meglévő termékeket igyekszik új színben feltüntetni a befektetők előtt.

Kiss Attila, a Citigold vezetője szerint az eddigi tapasztalatok bizalomra adnak okot, az ügyfelek többsége érdeklődik az újszerű szolgáltatás iránt. Jelenleg vagyontervezést csak Citigold-ügyfelek számára végeznek, a későbbiekben azonban a kör szélesítését tervezik. Az újszerű koncepció sikerének igazi fokmérője azonban nem az azt kipróbálók számának alakulása, sokkal inkább az, hogy a számítógépes szoftver és a bank szakértőjének javaslata alapján hányan fogadják el a gyakran 30-40 éves távlatban tett befektetési terveket. Ez az arány Kiss szerint már most közelíti a 90 százalékot.

Maga a vagyontervezési koncepció nem egy konkrét termékre összpontosít, középpontjában az a cél áll, hogy az ügyfél által igényelt jövedelmi szintet arra az időre is biztosítani lehessen, amikor az ügyfél külső forrásból - elsősorban munkavégzésből - származó jövedelme már nem éri el jelenlegi szintjét. A befektetési formákat elsősorban a szolgáltatást igénybe vevők kockázati preferenciája, illetve a befektetés időtartama alapján alakítják ki, így abban az állampapíroktól kezdve a részvényeken át forint és deviza alapú termékek egyaránt szerepelhetnek. A szoftver által végzett kalkulációk természetesen senkit sem köteleznek, azok egyetlen célja, hogy szemléletformáló módon segítsék a megtakarítani szándékozókat. A vagyontervezés segítségével hosszú időre előre - hellyel-közzel pontosan - kiszámítható, hogy jelen körülmények között elérhetők-e későbbi jövedelmi céljaink, vagy ha nem, miképpen alakíthatóak megtakarításaink a kívánt viszonyoknak megfelelőre.

Az ügyfelek megnyerése a hosszabb távú befektetési lehetőségeknek nemcsak hazánkban, de többek között Szlovákiában és Lengyelországban is hagyományok nélküli. A 90-es évekig a befektetési paletta teljesen lecsupaszított volt, a korszerű eszközökkel dolgozó szolgáltatók csak ezt követően jelentek meg a régió országaiban. A lehetőségek köre azonban ekkor sem bővült egyik napról a másikra, a szofisztikált vagyontervezés eszközei csak az elmúlt években kezdtek megjelenni. Nem véletlen, hogy a potenciális ügyfélkör is elsősorban a fiatalabb korosztályból kerül ki, a szemléletalakítás ebben a körben könnyebben kivihető feladat.

Valószínűnek tűnik, hogy az uniós csatlakozást követően mind nagyobb számban jelennek majd meg hazánkban is a magyar piacon eddig nem szereplő pénzügyi vállalkozások, és ezek a vagyontervezéshez hasonlatos, nálunk egyelőre kevésbé ismert termékeket is igyekeznek majd meghonosítani. Kiss ugyanakkor úgy látja, hogy ennek a szolgáltatásnak nem önmagában, hanem egy széles körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó intézményi háttérrel van igazi értéke, így nem tartanak a kifejezetten vagyontervezésre összpontosító vállalkozások konkurenciájától.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.