Az elmúlt napokban az olajszektor - párhuzamosan az olajárak emelkedésével - ismét csúcsközelbe ért a világpiacokon és a régióban is. Az összefüggés iránya jól látszik, ellenben a mélyben eltérések mutatkoznak: amíg az olajárak stabilan 50 dollár fölött tartózkodnak, addig az olajrészvényekben átlagosan hosszú távon árazott hordónkénti olajár "csak" 40 dollár körül van. Az olajárak rövid távú emelkedését vagy zuhanását egyébként a piac inkább átmeneti, rövid távú kereslet-kínálati változásokra, egyszeri tényezőkre és eseményekre vezette vissza évek óta. Ráadásul az óriás olajcégek másik nagy üzleti szegmense - a kitermelés mellett - a finomítás jövedelmezősége kevésbé járt együtt a kitermelésével. Napjainkban azonban lehetséges, hogy paradigmaváltás megy végbe a szemünk előtt. Mind az olajárak, mind a finomítói árrések drasztikus emelkedése mögött nagyon hasonló tartós tényezők húzódnak meg. Egyrészt keresleti oldalról szinte töretlen a növekedési ütem, másrészt a kínálati oldal igen rugalmatlanná vált. Mindamellett a jól megszokott "olajfék" sem működik már, miszerint az egekbe szökő olajárak visszafognák az általános gazdasági keresletet, s ezen keresztül az olajár is mérséklődhetne. Ennek oka, hogy főleg a fejlett régiók, illetve minden gazdaság olajkitettsége jelentős mértékben csökkent az elmúlt évtizedekben. Egyszóval, az olajszektor általános működési környezete rendkívül kedvező, s nagyrészt ennek is köszönette a Mol az elmúlt időszak profitbővülését. Azonban ilyen aspektusból a részvény felértékelődése rövid távon kritikus ponthoz ért: a cég szempontjából a jelenleginél kedvezőbb működési környezetet nemigen lehetne elképzelni, vagyis a részvény töretlen emelkedését hangulati oldalról további olajszektorralinak kellene támogatnia. (Az árazást tekintve a Mol még mindig alulértékelt más olajcégekhez képest.) Ez akkor következhetne be, ha az olajárak újabb rekordokat döntenének anélkül, hogy az általános tőzsdei szentimentet drámaian aláásnák, vagy ha az olajrészvényekbe hosszabb távon 50 dollár körüli olajárakat árazna a piac. Az utóbbihoz valószínűleg időre van szükség, míg az előbbi működési profitot tekintve nem lenne a Molnak optimális, mivel valószínűleg csökkentené az érvényesíthető finomítói árréseket. Ráadásul rontaná a vegyipar és a gázszegmens kilátásait a növekvő nyersanyag- és importárakon keresztül. E kedvezőtlen tényezőket pedig a kitermelés a kisebb súlya miatt nem lenne képes kompenzálni a magyar olajtársaság. A kérdés, hogy a dollár erősödése és/vagy a várható bejelentés a gázüzletág eladására képes lesz-e önmagában tovább faragni az olajcégekhez képest az árazásbeli hátrányt, vagy ehhez továbbra is elengedhetetlen lesz az olajszektor lendülete.