Keményen lobbiztak a német munkaadók
Lobbizás? - nézze, ezt a fogalmat mi itt nem használjuk.
Lobbizás? - hát persze, én kérem főlobbistának vallom magam és büszke vagyok rá.
Beszélgetésrészletek Berlinben. Az első megszólaltatott a BDA, a Német Munkaadók Szövetségének szóvivője, Andreas Gross, a második Peter Biesenbach a BDI, a német iparosok szövetségének hivatalvezetője.
Első hallásra mintha komoly szemléletbeli különbség választaná el egymástól a munkaadói érdekérvényesítés kapcsán Németországban "labdába rúgni képes" szereplőket. Holott a BDA és a BDI székhelye egy és ugyanaz: a (kelet)Berlin központjában található új üvegpalota, a Haus der Wirtschaft, a Gazdaság Háza. (Ugyanitt székel a másik két országos érdekképviselet, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara, illetőleg a Német Kisiparosok Központi Szövetsége.)
"S mi több: közösen tartjuk fenn brüsszeli képviseletünket, együtt lépünk fel a német munkaadókat érintő kérdésekben az unió bürokráciájánál" - mondja Andreas Gross, aki azért elismeri: "Együttesen lobbizunk, és megosztjuk egymás közt a munkát, nincs olyan lényeges politikai, gazdasági kérdés, amelyben ne egyeztetnénk a mondanivalónkat. Ezzel fölösleges párhuzamosságoktól szabadítjuk meg magunkat, és egy csomó pénzt takarítunk meg."
Más szóval a fentebb idézett tagadásnak és cáfolatnak nincs az égvilágon semmilyen tartalmi jelentősége. Egyszerűen arról van szó, amit a BDI-s Peter Biesenbachtól hallok: "Az ország egyik felét, a volt NDK-s polgárokat eleve úgy nevelték, hogy a lobbizás valamiféle gonoszság, de még a nyugatnémetek nem csekély részének fülében is úgy csengett évtizedeken át e kifejezés, mint amivel a világuralomra törő amerikai tőkések cselszövő terveinek kovácsait kell illetni, vagyis a lobbisták azok, akik kézben tartják, lefizetik a törvényhozókat? De ma már az itteni köznyelvben is meghonosodott a tényszerű értelmezés, úgyhogy ha megkérdik tőlem mivel foglalkozom, büszkén vállalom, hogy lobbista vagyok."
Peter Bisenbach és Andreas Gross, de a másik két munkaadói, vállalkozói érdekszövetség képviselői is kutatói tevékenységet is folytató, sok száz főből álló szakembergárda tagjaiként ténykednek olyan szervezetekben, amelyek az utóbbi évtizedekben bizonyíthatóan főszerepet játszottak a gazdasági környezet alakításában, állásfoglalásaikkal befolyásolni akarták és tudták is példának okáért a német újraegyesítés folyamatát éppúgy, mint a most zajlott előre hozott parlamenti választások homályosnak tetsző eredményeit.
Peter Biesenbach (BDI) elmondta: nem ajánlották, nem is ajánlhatták, mert az tilos, hogy kire szavazzanak tagjaik, de kötelességüknek érezték, hogy a négy munkaadói szövetség jóval a választások előtt közösen megfogalmazza elvárásait a politikai erőkkel szemben. Társadalompolitikai kérdésekben - a munkaerőpiac szociális oldalának reformja, a nyugdíjrendszer átalakítása - az előzetes egyeztetéseknek megfelelően az e téren hagyományosan aktív Munkaadók Szövetsége, míg az átfogó nemzetközi gazdasági és politikai témákban az ipari és kereskedelmi kamara vitte a prímet. Az iparosok szövetsége az adóügyekben, bérkérdésekben végzett kutatómunkája eredményeit összegező ajánláscsomaggal szállt be az összeállításába.
A tizenegy, a német gazdaság és társadalom fellendülését meghatározóan befolyásoló területet felölelő csomagot - ahogyan Biesenbach fogalmaz, kemény lobbimunkával eljuttatták az öszszes politikai erőhöz, azok meghatározó figuráihoz, a parlament szakbizottságainak mérvadó képviselőihez, a tartományi kormányokhoz, a sajtóhoz, a szakszervezetekhez.
Mint e csomagból kitűnik, a német munkaadók egészen részletekbe menő tudományos elemzések és konkrét tapasztalatok alapján fogalmazták meg véleményüket még olyan "kényes" kérdésekben is, mint például, hogy miért tartják - a politikai fővonal velük "szövetséges" konzervatív részének véleményével ellentétben - a német gazdaság számára előnyösnek Törökország teljes jogú integrálását az Európai Unióba.
Az elsődleges elvárás a politikával szemben úgy szólt, hogy a versenyképesség fennmaradása és a gazdasági növekedés gyorsítása érdekében le kell bontani a munkabéreket terhelő járulékos költségeket. Egyszerűen képtelenség ugyanis a munkaadókkal és részben a munkavállalókkal finanszíroztatni - a munkabérbe épített módon - a szociális rendszert. Huszonkét százalékosról néhány év alatt negyven százalékosra nőtt a kifizetett munkabérekhez kapcsolódó, a munkateljesítménytől idegen járulékos költségarány. Az ettől való megszabadulásnak együtt kell járnia a munkaerőpiac felszabadulásával, az adók egyszerűsítésével. Az ez ügyben később fellángolt és a választásokat befolyásoló politikai vitáktól függetlenül a munkaadói szervezetek közös és határozott követelése, hogy a több százféle adó nagy részét össze kell vonni, és a jövedelemadót hosszú távon egységesíteni kell.
Nekünk szimpatikus, hogy mindenki fizessen egységesen 25 százalékos adót a jövedelmei után, még ha ezt a szándékot a szociáldemokrata oldal igyekszik is misztifikálni. Holott láttatni kell - és ezt lobbizásunk révén a sajtón keresztül láttattuk is -, aki tízezer eurót keres évente, annak kétezerötszáz eurót, aki tízmilliót, annak két és fél millió eurót kell befizetnie az államkasszába. Lehet ezt csűrni-csavarni, de csak rengeteg csúsztatással állítható, hogy ez így igazságtalan közteherviselés lenne - érvel Andreas Gross (BDA).
Az iparosok szövetsége a választási kampány során osztályozta a pártprogramokat. Bárki számára ellenőrizhető paraméterrendszer alapján megállapították: elvárásaikat a pártok között első helyen a szabad demokraták (FDP) akarja teljesíteni. A második helyre a polgári-konzervativ CDU-CSU került. Nem sokkal maradt le a Szociáldemokrata Párt (SPD), míg a nagyobbak közül a Zöldek pártja állt legtávolabb a kívánságlistától. A Baloldali Párt köszönő viszonyban sem volt az iparosok elvárásaival.
Ezt sokan úgy állíthatják be, hogy ilyen módon közvetetten ajánlásokat adtunk a választóknak, kire szavazzanak szeptember tizennyolcadikán. Erről nem tehetünk - magyarázza Peter Biesenbach (BDI). Az eredeti szándékunk az volt, hogy vizsgáljuk: az általunk előzetesen felvetett kérdésekre milyen válaszokat találunk a pártprogramokban, és ezeket osztályoztuk. Az energetikai, tudományos fejlesztési, kutatási programok ügyében például az SPD kapta a legjobb jegyeket. A bérpolitikát, a munkaerő-piaci reformokat illetően pedig az FDP, illetőleg a CDU-CSU. Ez utóbbi ugyanakkor nálunk szinte megbukott az áfaemelési tervével.
Most, a választások után hogy látják a helyzetet? E kérdésre Peter Biesenbach Ludolf von Wartenberg állásfoglalását idézi: a munkaadók számára a legjobb megoldás az CDU/CSU-FDP polgári koalíció létrejötte lenne. Ha hozzájuk csatlakoznának a Zöldek, abból sok jó nem jöhet ki. A legrosszabbnak, szinte katasztrofálisnak nevezhető kifejlet a nagykoalíció, hiszen ez pangást, a szükséges reformok körüli vég nélküli huzavonát jelentene. A munkaadói szervezetek keményen lobbiznak e lehetőség ellen, illetőleg azért, hogy ha mégis nagykoalíció alakulna, akkor az alapvető követelményként vegye figyelembe a munkaadói szövetségek ajánlásainak jelentős részét.
