BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napi tipp: jól hajrázhat a Rába

A gyengébb harmadik negyedév után jó év végi hajrát vár a Rábától a piac - mondja Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen részvényelemzője. A harmadik negyedéves eredmény előreláthatólag a magas nyersanyagárak, a szezonális hatások és a gyenge dollár miatt lesz haloványabb. Ugyanakkor ez után a jelentés után fordulóponthoz érhet a vállalat, s ezt akár egy robbanásszerű felfelé ívelés követheti - fejtette ki Sarkadi Szabó Kornél. A fordulatot jelzi a negyedévek óta folyamatosan javuló bruttó fedezeti szint, amelynek kedvező trendje a harmadik negyedévben is látható lesz az elemző szerint. Az év utolsó negyedében többek között a Honvédelmi Minisztérium tenderével kapcsolatos nagy volumenű szállítások és az erősödő dollár járul hozzá a kedvező eredményhez. Ráadásul egy pozitív év végi eredmény segíti a következő év piacszerzési törekvéseinek megítélését is. A cégnek pozitív operatív cash-flow-ja van, és a mostani hitelfelvétel demonstrálja javuló hitelképességét. Ennek jelentőségét ugyanakkor nem szabad túlbecsülni - figyelmeztet a szakértő -, hiszen igazi vállalati hatékonyságbeli változást csak a most folyamatban lévő reorganizáció és költségkontroll után várhatunk. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.