A napokban indította el Orbán Viktor pártelnök a gazdasági konzultációt, amelynek konklúziói a Fidesz gazdasági programjának alapját képezik majd. A tervek szerint a gazdasági élet különböző szereplőivel egyeztetnek. Kikérték-e a konzultáció elindítása előtt ennek a körnek a véleményét? Egyeztettek-e eddig is a munkaadókkal?
Több találkozót szerveztünk eddig is, mind a befektetőkkel, mind a munkaadói érdekképviseletekkel. Csak úgy lehet megalapozott programot készíteni, ha minél több véleményt figyelembe veszünk.
Beépültek-e már a javaslataik közé olyan elképzelések, amelyek az eddigi találkozókon fogalmazódtak meg?
A februárban a parlament elé benyújtott adócsökkentési javaslatcsomagunk például ilyen volt. A vita tárgyát a kormánnyal akkor az képezte, hogy szükség van-e adócsökkentésre, vagy nincs. Azóta a kabinet belátta: tévedett. Most viszont azt bíráljuk, hogy a kormány parlament elé benyújtott adócsomagja rossz ütemet, sorrendet választott, az ötéves programnak csupán a végén szerepelnek a munka világát, a vállalkozásokat érintő változtatások, valamikor 2007-ben vagy azt követően. A 2006-os változtatásokkal pedig a kormány adókedvezményeket vesz vissza.
A Fidesz készülő gazdasági programjának már ismerjük az alapgondolatait, ilyen a radikális adócsökkentés, az államháztartás reformja vagy a kisvállalkozói struktúraváltás.
Ennél szerteágazóbb lesz a program, hiszen kitér többek között a pénzintézeti struktúrára, a megmaradó állami vagyonra, a vagyon kezelésére vagy arra, hogy az uniós források lehívásához szükséges eszközök rendelkezésre álljanak. Fontos anyag készül. Ezért törekszünk arra, hogy komolyan vegyük, amit az üzleti, vállalkozói szféra megfogalmaz. De nem csak a munkaadói világgal folytatunk párbeszédet, ennél szélesebb körű a konzultáció, találkozunk például civil szervezetek képviselőivel is.
Mégis, mi a program legfontosabb eleme?
A radikális adócsökkentés, növelni kell a munkaadói forrásokat. Ezért volt sikeres annak idején a Széchenyi-terv is, amely a beruházási célú adókedvezményt és a tb-járulékok drasztikus mérséklését is magában foglalta. Az állam csak kevéssé hatékonyan tud munkahelybővülést elérni, a vállalkozások ebben sokkal sikeresebbek. Tehát a terveink között szerepel az adó- és a tb-járulék csökkentése, a vállalkozások terheinek enyhítése. A forrásadó, az iparűzési adó mérséklése - utóbbi megszüntetése -, de idesorolnánk a cégalapítás költségeinek a felére redukálását is.
Mindaz, amit felsorol, a versenyképesség javítását is szolgálja.
Igen, a legfontosabb elem itt is az adócsökkentés. Más eszköz Magyarország számára nemigen marad, az árfolyam-politikán, a direkt támogatásokon, a védővámokon vagy a monopolhelyzetek felszámolásán már nem lehet gondolkozni. Ehelyett számolunk az adócsökkentéssel vagy a minőségbiztosítás fejlesztésével, hazai és külföldi kutatóközpontok összekapcsolásával, marketingelemek átvételével. Nincs spanyolviasz, de ami bevált Német- vagy Írországban, azt Magyarország is átveheti.
Tudják-e már most, hogy mi a munkaadók legfontosabb elvárása?
Az adócsökkentés és az uniós támogatások lehívása, valamit az, hogy az állam akár gazdaságdiplomáciai eszközökkel is támogassa a piacra jutást.
Függvénye lesz-e a program megvalósításának a Fidesz esetleges kormányra kerülésekor, hogy mekkora parlamenti többséget ér el?
Csak egyvalami lesz fontos, hogy a Fidesz kormányzati szerephez jut-e, vagy sem. Ha igen, a program megvalósul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.