Kevesen használnák, sokba kerülne és a célját sem érné el
Két legyet szeretnének egy csapásra ütni a "negyedik pillér" bevezetői: a magyar kisbefektetői jelenlét növelését a hazai részvénypiacon, és az önkéntes nyugdíj-előtakarékosság kultúrájának erősítését. Társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt kívánatos, hogy a legtöbb állampolgár törekedjék saját anyagi biztonságának megteremtésére, és vállalkozzék arra, hogy e biztonság megteremtése érdekében mélyebb ismereteket szerezzen a modern pénzügyek működéséről. Ugyanakkor kérdés, hogy a javasolt elképzelés valóban eszköze-e ezeknek a törekvéseknek.
Tonkó Csaba, az Erste Bank Országos Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint az új pillér, ha adózási jellemzőiben nem fog eltérni a pénztáraktól, akkor csupán a portfóliómenedzselésben jártas, elenyésző számú tag számára lenne érdekes - minimális piaci hatással. A bankok és biztosítók részére ugyanakkor vonzó a nyugdíj-előtakarékossági piac újrafelosztásának lehetősége, ugyanis az önkéntes nyugdíjpénztárak piacát mindenképpen szűkíteni fogja az új termék.
Paál Zoltán, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja szerint nem hoz be új tömegeket az öngondoskodásba az új pillér, hiszen az önkéntes pénztárakat egyelőre inkább hosszú távú megtakarításra használják az ügyfelek.
A nyugdíj-előtakarékossági számlával kapcsolatban az egyik fő érv, hogy elősegíti a magyar tőzsde fejlődését, amelyre így több tőke áramolna. Mivel a magyar pénzügyi szektorban a banki finanszírozás dominál, kérdés, hogy egy fejlettebb tőkepiacon emelkedne-e a kibocsátások száma - teszi fel a kérdést Czajlik István, a Magyar Nemzeti Bank munkatársa. A tőzsdei kibocsátás szempontjából megfelelő méretű nagyvállalatoknál nem jelentkezik ilyen finanszírozási nehézség, mert jól működik a banki vállalati hitelezés.
Ugyanakkor a magyar piacon jelenleg ötnél kevesebb ténylegesen likvid papír van. A szakirodalom szerint azonban egy jól diverzifikált portfólió minimum 10, de inkább több likvid részvényből áll. Ez azért probléma, mert így a hazai számlatulajdonosok magasabb kockázati szintet kénytelenek vállalni.
A nyugdíj-előtakarékossági számlához nagy valószínűséggel - az önkéntes nyugdíjpénztári befizetésekre jellemző - 30 százaléknyi, de maximum évi 100-150 ezer forintnyi adókedvezmény járna. Mivel a legnagyobb biztosan realizálható nyereséget az adókedvezmény jelenti, a legracionálisabb magatartás az, ha évi mintegy 500 ezer forint részvénybefektetést teljesít a számlatulajdonos, s ezeket minél biztosabb papírokba, például a BUX-ot alkotó blue-chipekbe (OTP, Mol, Richter) fekteti, és évente egyszer zsebre vágja a maximális adókedvezményt. Ennek fejében viszont tetemes rész a fentebb említett cégekhez vándorol.
Mivel a lakosság részvényekkel szembeni bizalmatlansága még mindig a fejlett befektetési kultúra hiányából és az 1998-as bukásokból fakad, kérdés, hogy ezen az új "pillér" mennyi idő alatt változtatna. A negyedik pillérről szóló javaslat rámutat a nyugdíj-megtakarítások alacsony részvényhányadának vészjósló következményeire. Ha a második és harmadik pillérben működő pénztárak által tartott részvényhányad tartósan alacsony, akkor várhatóan a nyugdíjak értéke kisebb lesz, mint ha a tőkepiacokban rejlő potenciált használnák ki.
Ugyanakkor ezt a problémát - Czajlik szerint - középtávon a jelenlegi hárompilléres rendszerben meg lehet oldani. A pénztárak konzervatív befektetési politikája részben a vagyonkezelők ösztönzési rendszerén múlik, mert az éves hozamok közlési "versenye" miatt a részvényekbe fektető nyugdíjpénztáraknak időnként nagyon alacsony hozamokat is be kellene vallaniuk, ami tagelvándorlásra ösztönözhet. Valószínűbb, hogy a hazai intézményi befektetők részvénytartási hajlandóságának növelésével hatékonyabban vonhatók be hazai források a magyar tőzsdére. (TP)
