BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A karácsony felpörgette Európát

A főbb európai börzék 45 havi csúcson indították a karácsony utáni rövid hetet. Elsősorban a luxuscikkeket gyártó, forgalmazó társaságok papírjai drágulnak jelentősen, mivel a kereskedelmi hálózatok a vásárlói kedv jelentős növekedéséről számoltak be. A keddi csúcsok után a New York-i negatív zárás sem tudta érdemben befolyásolni a londoni kereskedést: a FTSE 100 mutató 5600 pont fölött volt.

Az európai részvényindexek immáron a második esztendeje körözik le az amerikai piacokat. A New York-i Dow Jones mutató 24 százalékos idei javulásához képest például a német DAX 28, az osztrák ATX csaknem 50 százalékot emelkedett. Jövőre azonban fordulhat a kocka: a Bloomberg által megkérdezett szakértők szerint 2006 az amerikai részvények esztendejének ígérkezik. Vannak persze, akik optimistán látják az európai részvénypiacok jövő évét is: a Morgan Stanley befektetési bank szerint jövőre is folytatódik az emelkedés az európai részvénypiacokon, ezt az erős likviditással, a stabil növekedési kilátásokkal indokolta.

Jót tett a karácsonyi bevásárlási láz a kiskereskedelmi cégek papírjainak: a legnagyobb brit ruházati áruházlánc, a Marks & Spencer árfolyama 1,5 százalékot javult, az elektronikai cikkek kiskereskedelmében vezető DSG pedig 0,8 százalékot. A német KarstadtQuelle pedig közölte: jobb értékesítési adatokkal számol, mint a 2004-es ünnepi időszakban, ennek köszönhetően a hét elején részvényei egy százalékkal drágultak. Biztatóan szemléli az idei évét a német kiskereskedelmi ágazat is: az előző évhez képest jobb eladásokra számítanak, s prognózisuk szerint 2002 óta első ízben mutathat növekedést a bevétel. A Cartier és a Dunhill márkák tulajdonosa, a Richemont csaknem két százalékot erősödött, a tekintélyes Le Journal des Finance francia szaklap pedig a pezsgő- és divatárucikket gyártó és forgalmazó LVMH papírjait ajánlja vételre, amelyek a karácsony utáni első kereskedési napon egy százalékkal erősödtek.

A bizakodó hangulat mindenesetre nem múlt el az ünnepeket követően: tegnap a 18 nyugat-európai tőzsdeindex közül 11 erősödést mutatott. Bizonytalansági tényezően azonban nincs hiány, az olajárak ugyanis továbbra is nyomás alatt tartják az energiaszektort. A BP, Európa legnagyobb olajvállalata például tegnap 1,1 százalékos veszteséget mutatott, az Eni, a piac negyedik legnagyobb szereplője, csaknem egy százalékot esett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.