Ellentmondásos európai tapasztalatok

Eltérők az EU-tagországok tapasztalatai arra vonatkozóan, hogy az áfakulcsok mérséklése az árak csökkenéséhez vezet-e. Sok esetben egyáltalán nem lehet megbízható adatokat szerezni az adócsökkentés hatásaira vonatkozóan, hiszen az egyes termékek, termékcsoportok árai ritkán mozognak együtt, és nehéz elválasztani az áfamódosítások hatásait az egyéb piaci és szabályozási tényezőkétől. David Holmes, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) áfaszakértője lapunknak kifejtette: az egyes ágazatok a piaci verseny intenzitásától, a keresleti viszonyoktól és egyéb tényezőktől függően adják tovább vagy nyelik le az adóváltozásokat. A hetvenes-nyolcvanas években, amikor az áfakulcsok Európa-szerte nagyon alacsony szintről jelentős mértékben emelkedtek, általában egyértelműen kimutatható volt az inflációs hatás. Más a helyzet az utóbbi időben, amikor jellemzően egy vagy néhány százalékpontnyi korrekciót hajtanak végre a kormányok, legyen szó akár emelésről, akár csökkentésről.

Írországban például 2001. január 1-jétől a korábbi 21-ről 20 százalékra mérsékelték a forgalmi adó normál kulcsát, ám a dublini kormányhoz sok olyan jelzés futott be, miszerint a vállalatok nem adták tovább a fogyasztóknak az adócsökkentést, hanem megtartották maguknak. Az akkori ír pénzügyminiszter, Charlie McCreevy – aki jelenleg az unió belső piaci biztosaként dolgozik – több ízben is felszólította a versenyhivatalt, a fogyasztóvédelmi szervezeteket és másokat, hogy szigorúan lépjenek fel az ilyen esetek ellen, a kereskedői szervezetek ugyanakkor határozottan tagadták, hogy „zsebre tennék” a megspórolt adót. Az igazság kiderítését az ilyen esetekben nehezíti, hogy nagyon kevés terméknél tüntetik fel az áfatartalmat. McCreevy mindenesetre azt mondta: ha az adócsökkentés nem jut el a fogyasztókhoz, akkor át kell gondolniuk a további ilyen lépéseket. Ez olyannyira megtörtént, hogy Dublin nem sokkal később ismét 21 százalékra emelte az áfakulcsot, és ma is ez van érvényben.

Megbízható képet általában csak akkor lehet kapni az áfamódosítás hatásáról, ha az egy szűk termékkört érint. Ez volt a helyzet például Svédországban, amikor a könyveket és folyóiratokat 2002 januárjától kivették a standard 25 százalékos áfakörből, és a skandináv országban alkalmazott legalacsonyabb, 6 százalékos csoportba sorolták. Az ezt követően készített ágazati és kormányzati elemzések egyaránt azt mutatták, hogy a kiadók és a kereskedők teljes mértékben átadták a fogyasztóknak az áfacsökkentést. Ezzel persze nem jártak rosszul, hiszen 2003-ban 20 százalékkal nőtt az eladásaik értéke.

Néha azonban egy-egy jól körülhatárolható piacon is elszakad az árképzés az áfakulcsok alakulásától. Ominózus példa erre a gyermekruhák és -cipők esete Nagy-Britanniában és Írországban. Az Európai Bizottság 2003-ban felszólította a két országot, hogy szüntessék meg ezen termékcsoport áfamentességét, mivel az nem a fogyasztóknak, hanem kizárólag a gyártóknak és a kereskedőknek kedvez. Az uniós szakértők ugyanis kimutatták, hogy a tagországok közül éppen Nagy-Britanniában és Írországban a legdrágábbak a gyermekruhák, holott másutt mindenütt áfakötelesek ezek a termékek. Részben ez az eset, részben általános adópolitikai megfontolások állnak a mögött, hogy Brüsszel ellenzi az áfakulcsoknak az árszint befolyásolását célzó korrekcióit.

Kétséges hatásai ellenére az áfamódosítás legtöbbször egyfajta „csodaszerként” jelenik meg a gazdaságpolitikai vitákban. A kedvezményes kulcsért lobbizó ágazatok képviselői azt ígérik, hogy érvényesíteni fogják a kapott kedvezményt az árakban, ugyanakkor az esetleges áfaemelés ellen minden esetben bevetik érvként az inflációs hatás veszélyét. Ez jól megfigyelhető volt például az utóbbi hónapok németországi vitáiban is. Mint ismeretes, a jobbközép pártok már a választási kampányban kilátásba helyezték az uniós átlagnál alacsonyabb, 16 százalékos normál kulcs emelését, és a kormányalakítás után a szociáldemokratákkal is elfogadtatták ezt a tervet, amely a bérterhek csökkentését hivatott ellentételezni. Sőt, valószínűnek látszik, hogy az eredetileg tervezett 2 helyett 3 százalékpontos áfaemelést hajt végre a Merkel-kormány – igaz, csak 2007-től. A kereskedők és az elemzők jó része ezzel kapcsolatban elítélően nyilatkozik, mondván: a német gazdaságnak ma is a lakossági fogyasztás az Achilles-sarka, ezért az áfa és ezen keresztül az árak emelkedése megakadályozza a gazdasági kibontakozást.

Az Európai Bizottság adóügyi főigazgatósága egy korábbi közleményben így fogalmazott az áfacsökkentés és az árak összefüggéséről: „az áfacsökkentéseket a cégek sohasem adják tovább teljes mértékben a fogyasztóknak. Az ilyen intézkedések hatása gyakran elhanyagolható és időleges. Téves minden olyan gazdaságpolitika, amely abból indul ki, hogy az áfa csökkentése az árak csökkenéséhez és ezen keresztül a kereslet növekedéséhez vezet. Az áfa a fogyasztási adók közé tartozik, és mint ilyen, elsődleges célja az adóbevételek biztosítása.”