A magyar tulajdonú Equilor brókercég vezetője, Töröcskei István neve is szóba került a Bank Burgenland privatizá-ciójával kapcsolatban – értesült a Világgazdaság. A – Radio Café tegnapi Milliók reggelire című adásában kérdésként is felmerült – lehetőségre a brókercég vezetője megkeresésünkre sem reagált. Az osztrák tartomány által már többször eladni próbált bank harmadik privatizációs kiírásának első fordulójára beadott nem kötelező érvényű ajánlatok tulajdonosai közül hivatalosan csak az egyik pályázó ismerte el részvételét. Az osztrák APA hírügynökség szerint jelenleg öt „komoly ajánlat” szerepel a tartomány listáján, köztük egy meg nem nevezett osztrák banké, egy ukrán konzorciumé, egy izlandi banké és egy iráni befektetői csoporté.
Amit biztosan tudni lehet, hogy az ukrán Vladimir Boyko által vezetett konzorcium öszszesen 240 milliós eurós ajánlatot tett, amely 140 millió eurós vételárat és további 100 milliós tőkeemelést fedez. Ez a korábbi évek ajánlataihoz képest messze a legjobb ár.
A 2000-ben fedezetlen hitelei miatt politikai botrányt kavart Bank Burgenlandot eddig kétszer akarta eladni a fő tulajdonos Burgenland tartomány, ám az első kiírásban nyertes Hypo Alpe-Adria Bank az utolsó pillanatban visszalépett, a második kiírásban nyertes Mirko Kovats által vezetett konzorcium 110 milliós ajánlatát több másik pályázó is megtámadta, míg végül a tartományi képviselők „bundát” kiáltva megakadályozták a szerződés aláírását. A mostani, sorrendben a harmadik privatizációs kiíráson a sokak által legesélyesebbnek tartott Raiffeisen – amely a tartományi bank legnagyobb helyi riválisa – már el sem akart indulni, pedig az első két kiírás pályázói között rendre megjelent. Természetesen még semmi sem dőlt el; az osztrák APA hírügynökségnek a bank jelenlegi vezetője biztos ami biztos megemlítette, hogy kiskorában hét évig oroszul tanult.
Fedezetlen hitelekre derül fény a banknál, amely politikai botránnyá dagad, majd időközi tartományi választáshoz vezet
2003. november
Az első privatizációs kiírás (100 millió eurós minimális árral), a nyertes Hypo Alpe-Adria Bank által vezetett konzorcium a következő év júniusában visszalép
2005. április
A második privatizációs kiírás, amelynek győzteseként kiáltják ki Mirko Kovats konzorciumának 110 millió eurós ajánlatát, ám több másik pályázó is azt állítja, hogy magasabb értékű ajánlatot tett, ami a tartományban politikai feszültséghez, majd a második privatizációs kör döntés nélküli lezárásához vezet
2005. dec. 12.
A harmadik privatizációs kiírás
2005. dec. 19.
Kivezetik a csupán néhány százalékos közkézhányaddal rendelkező, közel 98 százalékban tartományi kézben lévő bank részvényeit a bécsi tőzsdéről
Fedezetlen hitelekre derül fény a banknál, amely politikai botránnyá dagad, majd időközi tartományi választáshoz vezet
2003. november
Az első privatizációs kiírás (100 millió eurós minimális árral), a nyertes Hypo Alpe-Adria Bank által vezetett konzorcium a következő év júniusában visszalép
2005. április
A második privatizációs kiírás, amelynek győzteseként kiáltják ki Mirko Kovats konzorciumának 110 millió eurós ajánlatát, ám több másik pályázó is azt állítja, hogy magasabb értékű ajánlatot tett, ami a tartományban politikai feszültséghez, majd a második privatizációs kör döntés nélküli lezárásához vezet
2005. dec. 12.
A harmadik privatizációs kiírás
2005. dec. 19.
Kivezetik a csupán néhány százalékos közkézhányaddal rendelkező, közel 98 százalékban tartományi kézben lévő bank részvényeit a bécsi tőzsdéről-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.