Egy kaptafára mennek a folyószámlahitelek
Maguk a konstrukciók is meglehetősen homogén képet mutatnak az egyes bankoknál: az igénylés feltétele többnyire három hónapos vagy féléves bankszámlamúlt, illetve rendszeres jóváírás vagy jövedelem, amelytől az igényelhető – automatikusan feltöltődő – hitelkeret nagysága függ.
Az adósokkal szemben támasztott feltételek nem különösebben bonyolultak: megfelelő számlamúlt és havi bevétel esetén a hitel rendelkezésre állása gyakorlatilag garantált.
A viszonylag egységes feltételek mellett több hitelintézet is igyekszik kedvezni régi vagy több szolgáltatást is igénybe vevő ügyfeleinek, és néhol akadnak újszerű, az utóbbi egy-két évben megjelent megoldások is.
A CIB Bank például az alapkonstrukció mellé egy Betétőrző Folyószámlahitel nevű terméket is kidolgozott: ennek előnye, hogy az ügyfélnek nem szükséges váratlan kiadásai miatt a lekötött betéteit felbontani – így elkerülheti az abból adódó kamatveszteséget –, vagy devizamegtakarításának forintra történő átváltását. A hitelkeret összege minimum 300 ezer forint, de maximum az elhelyezett – folyamatos lekötésű – forint-, illetve devizabetét 90 százaléka lehet. A hitelkeret az egyéves rendelkezésre tartási időn belül bármikor felhasználható, kamatfizetési kötelezettség pedig – az egyéb folyószámlahitelekhez hasonlóan – csak a ténylegesen igénybe vett összegre vonatkozóan keletkezik.
Az Erste Bank életbiztosítás fedezete mellett nyújtott folyószámlahitelt kínál saját biztosítója egyes konstrukcióit igényelt ügyfeleinek. A termék azoknak az igényeit hivatott kiszolgálni, akik az életbiztosításba fektetett pénzükhöz már korábban, a biztosítás lejárta előtt szeretnének hozzájutni. A kölcsön minimális összegét százezer forintban határozták meg, a maximum a biztosítás visszavásárlási értékének 80 százaléka lehet. A futamidő minimum hat, maximum 36 hónap, amely a biztosítás lejártáig többször meghosszabbítható. Az ügyfél a kamatokat havonta, a tőkét pedig a futamidő végén, értelemszerűen egy összegben fizeti vissza.
Hagyományos folyószámlahitel-konstrukciójánál régi ügyfe-leinek igyekszik kedvezni az Erste. A hitelösszeg egy és hat hónap közötti rendszeres jóváírásoknál azok átlaga, de maximum negyedmillió forint lehet; ha viszont hat hónapnál régebbi a rendszeres jóváírás, vagy az ügyfél más banknál legalább három hónapja meglévő folyószámlahitelét viszi át a bankhoz, a hitelösszeg a számlára érkező jóváírások átlagának kétszeresét – legfeljebb egymillió forintot – is elérheti.
Az MKB Bank 2004 januárjától csoportos hitelfedezeti – és természetesen kockázati típusú – életbiztosítást is csatol lakossági folyószámlahiteléhez, amely az ügyfél számára nem jár további költséggel.
Az OTP Bank A hiteléhez szintén társulhat automatikus kiegészítő kockázati biztosítás, amely a kölcsönt felvevő halála esetén a hitelkereten belül igénybe vett A hitelre és hiteldíjára nyújt fedezetet. (Ezt a lehetőséget egyébként az OTP Magán-, illetve Önkéntes Nyugdíjpénztár, illetve OTP Egészségpénztár tagjainak biztosítja a bank. Emellett a csoporthoz tartozó pénztárak ügyfelei egyéb kedvezményre is számíthatnak: 1,5 százalékponttal alacsonyabb kamattal vehetik igénybe a kölcsönt.)
Az OTP Bank szintén előnyben részesíti az aktívabb, a lakossági termékpalettát intenzívebben használó ügyfeleit. A hitelkeret nagysága például hat hónapos rendszeres jövedelemátutalás mellett a jóváírások összegének legfeljebb kétszerese lehet, ám bizonyos feltételek – egyes szolgáltatások igénylése – mellett ehhez a negyedéves számlamúlt is elegendő. Ha pedig az ügyfél korszerű szolgáltatásokat – például elektronikus számlacsomagot – is igényel, a limit a folyószámlára érkező jövedelmének háromszorosára is rúghat.


