Lendületben a BUX
A reggeli lendületes emelkedés után is folytatta erősödését a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, de már kisebb visszaesések is jelentkeztek. Így érkezett el a 22.711 pontos szintre, de jelenleg 1,9%-os pluszban jár 22.663 ponton. Az összforgalom igen szépen alakul: 24,8 milliárd forinton, s elsősorban a Mol 3,1%-os száguldása húzza az indexet, míg a midcapek között az Egis szállt el. A tegnapi napon 2,3%-kal ugrott meg az olaj ára, miközben a moszkvai RTS is több mint két százalékkal gyarapodott ma délelőtt, de más régiós mutatók is felfelé tartanak, hasonlóan az európai indexekhez.
A forint árfolyama erősödőben: 259,50 forint környékén mozog most. A blue chipek között a Mol 3,1%-os erősödést mutatott be 21.660 forintra, míg az OTP 1,4%-kal gyarapodott 7775 forintra. A Richter is jól teljesít: 2,6%-kal mozdult felfelé 41.700 forintra, míg az MTelekom 0,2%-kal 966 forintra. Az összforgalom közel fele az olajpapírban csapódik le. A midcapek között az Egis szárnyalt 4,9%-kal 30.090 forintra 1,8 milliárdos forgalomban. Az FHB 0,1%-kal süllyedt 1429 forintra, a BorsodChem 0,2%-kal 2410 forintra. A Fotex fél százalékkal drágult eközben 617 forintra, s százmilliós forgalmat hozott össze ma a Graphisoft is, mely 0,7%-kal lökte felfelé az árfolyamát 1810 forintra. (Tőzsdefórum)


