Nyertek az előtakarékoskodók
Elkészült a hazai lakás-takarékpénztárakra vonatkozó, két korábbi jogszabályt módosító kormányrendelet: a megjelent új jogszabály szerint a változások nagyobb része e héttől hatályos, néhány passzus ugyanakkor csak május elsejével lesz érvényben.
A legfontosabb változás, hogy a hitel-betét arány mértékét az előbbi javára módosították: a jövőben a szerződéses összeg 60 százaléka lehet hitel, ez az ügyfelek – és persze a pénztárak – mozgásterét jelentősen bővíti. Szintén fontos változás, hogy az egységes teljesítménymutató eddigi, 0,85-os értékét minimum 0,5-re, legfeljebb 1-re módosították.
A május elsejétől hatályos változtatások között szerepel a számlavezetési díj bevezetése: ennek mértéke a szerződéses összeg legfeljebb egy százaléka, maximum évi kétezer forint lehet. A számlavezetési díj bevezetésének ugyanakkor nincs visszaható hatálya, csak az új ügyfelekre vonatkozik.
Gergely Károly, a Lakás-takarékpénztárak Egyesületének elnöke, a Fundamenta-Lakáskassza Rt. elnök-vezérigazgatója szerint a módosítások még vonzóbbá teszik az ügyfelek számára a lakás-takarékpénztári konstrukciókat. A hitel-betét arány módosítása okán – tette hozzá – új konstrukciókat és tarifarendszert kell kidolgozniuk a pénztáraknak, így lesznek olyan módozatok, amelyek inkább a befektetési céllal megtakarítók, és lesznek olyanok, amelyek a kölcsönt felvenni szándékozó ügyfelek igényeire koncentrálnak. Az új egyéni teljesítménymutató az eddiginél rugalmasabb kondíciókat tesz lehetővé, így a hitelkonstrukciók akár a devizaalapú kölcsönökhöz viszonyítva is versenyképesek lehetnek.
Meggyőző számadatokat közölt a 2005-ös évre vonatkozóan a két hazai lakás-takarékpénztár. Az OTP Lakástakarékpénztár Rt. 1,39 milliárd forintos adózott eredménye valamivel több mint kétszerese az egy évvel korábbinak. Más nagyságrendű, de hasonló léptékkel emelkedő nyereségről adott számot a Fundamenta-Lakáskassza Rt. is: a társaság tavaly csaknem 280 millió forintos, konszolidált adózott profitot produkált, ez a bázisidőszakinak több mint háromszorosa.


