BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalódást keltő gyorsjelentések miatt tovább esik Európa

Csalódást keltő gyorsjelentések hatására esik a mai napon tovább Európa. Mint az elemzők ennek kapcsán megjegyezték: túl magasak lettek már az elvárások a cégek eredményeivel kapcsolatban. Némileg mérsékelte a gyengülést, amikor az amerikai kormány közzétette az első negyedéves GDP adatokat. E szerint ugyanis az amerikai gazdaság kisebb mértékben növekedett, mint amire az elemzők számítottak. Az autógyártók közül a gyorsjelentő Volkswagen 4,1%-kal ereszkedett 62,06 euróra, miután negyedéves nyeresége több mint négyszeresére növekedett, azonban ez sem érte el a piac várakozásait. Az üzletkötők rámutattak, hogy az autóipari szegmens rendkívül érett piac, ahol a gyártók mindegyike megfelelő irányba halad, azonban a részvények drágák. Ezért úgy vélik, hogy itt a növekedés nagyobb részén már túl vannak az árfolyamok. A DaimlerChrysler három százalékkal süllyedt 43,49 euróra, mivel tegnap a várakozásoknál rosszabb számokat közölt. A BMW 1,8%-kal csúszott lefelé 43,38 euróra, míg a Porsche 2,2%-kal 793,12 euróra. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,4%-kal süllyedt 6038 pontra, a párizsi CAC40 0,15%-kal 5206 pontra, a frankfurti DAX pedig 0,8%-kal 6019 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,6%-kal emelkedett 3187 pontra, a moszkvai RTS pedig 1,6%-kal 1652 pontra, viszont a prágai PX50 1,4%-kal ereszkedett 1494 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.